A nemzeti összetartozás napját méltatták Nagybégányban

2023. június 5., 09:22 , 1162. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megyeszerte csendes koszorúzással méltatta a nemzeti összetartozás napját június 4-én.

A beregszászi járási Nagybégányban az emléknapról elnevezett parkban gyűltek össze az emlékezők, akiket Szimcsera János, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke köszöntött. „Ma, június 4-én megemlékezünk a nemzeti összetartozás napjáról, amely lehetőséget ad számunkra, hogy egy pillanatra megálljunk és elgondolkodjunk a múlton, hogy emlékezzünk azokra a pillanatokra, amelyek meghatározták nemzetünk sorsát. […] Az összetartozás és a béke törékeny kincsek. Legyen ez a csendes megemlékezés alkalom arra is, hogy megerősítsük elköteleződésünket az egység és a béke mellett” – emelte ki Szimcsera János.

A rövid felszólalás után a helyi iskolások 1920. június 4-én az újságok hasábjain megjelent cikkekből olvastak fel részleteket, majd a település római katolikus egyházának asszonykórusa az emléknap méltatásához illő énekeket adott elő. Ezt követően a jelenlévők, köztük Kovács Attila ungvári magyar konzul és felesége, Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, Komári Ibolya, a KMKSZ Kisbégányi Alapszervezetének elnöke, valamint Szimcsera János elhelyezték az emlékezés koszorúit a parkban álló turulemlékmű talapzatánál.

A magyar kormány 2010-ben felismerte, hogy a legfőbb törvény a nép és a nemzet szolgálata – húzta alá a sajtónak nyilatkozva Sin József, hozzátéve: 13 évvel ezelőtt egy pillanat alatt vált a gyász és a trauma érzése az összetartozás örömévé, és ez ad a kárpátaljai magyarok számára is erőt a háború nehézségei között. „A magyar kormány ma is politikailag, gazdaságilag, kulturálisan és mindenféle téren támogatja a külhoni magyarokat, így a kárpátaljai magyarságot is. Szükségünk van erre a támogatásra, hiszen a béke felé való tapogatózás igencsak nehezen indul el, nekünk pedig vannak problémáink, az iskoláink, az óvodáink veszélyben vannak. Úgy gondolom, hogy abból kellene kiindulni egy Európába vágyó országnak, hogy azokat a jogokat, amelyek minden embert megilletnek – főképp a nemzetiségre vagy az egyházra vonatkozóan –, garantálja, s akkor semmiféle féltékenykedés vagy viszály nem fog keletkezni két állam között, a benne lakó állampolgárok pedig békében és jól fognak élni, egymás nyelvét, kultúráját tisztelni fogják” – emelte ki Sin József.

CsA