In memoriam Lator László (1927–2023)

A mai magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja, Kossuth- és József Attila-díjas költőnk, Lator László elhunyt. Irodalmi munkásságát szakavatottak méltatták már, s halála után is fogják még méltatni. Jómagam inkább származásával, családja rövid történetével szeretnék emlékezni reá.

Abban a kiváltságban részesülhettem, hogy kb. húsz évvel ezelőtt telefonon többször beszélgettünk, s egy alkalommal fogadott is budapesti lakásán. Érdeklődtem, hogy tudna-e adalékkal szolgálni családja múltjával kapcsolatban, mivel gyűjtöm a viski családokra vonatkozó levéltári információkat. Készségesen állott rendelkezésemre, egy fénymásolatot adott át, annak a viski Lator Jánosnak a származását, aki gödényházi lelkész volt az 1700-as évek első felében. Ez kiegészítette a már általam gyűjtött adatokat s az elkészített családfát, a Visken maradt ágazatokat. A gyűjteményemből kiderül, hogy a Visken lakó Lator családról az első fennmaradt írásos adat 1549-ből való. A még régebbi elődöket a betelepített szász és magyar családok között kell keresni a XIV. század elejéről. 1549-ben Lator Antal szerepel, ennek leszármazottja lehet az a Lator Mihály, aki 1673-ban a Viski Városi Tanács tagja, s egyben az egyháztanács tagja is. Fiai: János és Mihály 1699. május 14-én Lipót császártól nemességet nyertek, a nemesség szerzésekor Jánosnak már volt egy Mihály nevű fia, s 1699 után még született három: Tamás, János és Simon. Az előbbi, Mihály elszármazott Bihar vármegyébe, Tamás és Simon Visken maradt, János pedig lelkész lett, szolgált Tiszabökényben, Tekeházán, és gödényházi papként halt meg 1760 körül, 8 gyermeket hagyott maga után, hét fiút s egy leányt. Felesége, Futamoth Mária péterfalvai volt, s özvegyként gyermekeivel Péterfalvára költözött a szülői örökségbe. A gyermekek Tivadarfalván, Forgolányban és Péterfalván családosodtak meg. Ferenc nevű fiának fia, Imre Péterfalván született 1783-ban. Ügyvéd lett a Perényi bárók uradalmában, Sásváron szerzett birtokokat, neki egyik fia, Gábor 1824-ben született Szőlősvégardóban, ott is volt birtoka a családnak, ő is a jogi pályát választotta, személyes ismerőse lett Wesselényi Miklósnak, az árvízi hajósnak, kinek reformeszméi erősítették Lator Gábor kibontakozó világnézetét. 1848-ban beállott ő is honvédnak, az erdélyi hadseregben katonáskodott, a dési futás után Bereg, Ugocsa és Közép-Szolnok vármegyék védelmi és hadi bizottmányának volt a jegyzője. A világosi fegyverletétel után bujdokolva tért haza szüleihez, megházasodott, felesége Szent-Pály Jozefa volt, tekintélyes ugocsai családból való. Nagyszőlősön tartotta lakását, volt a vármegye alispánja, országgyűlési követe és a Nagyszőlősi Református Gyülekezet főgondnoka. Tevékeny közéleti munkásságának 1869-ben korai halála vetett véget, két fiút hagyott árván: Gézát és Istvánt. Kúriájuk Nagyszőlősön most is megvan, szemben a Perényi-kastéllyal. Mikor a kis Bartók Béla tanítónő édesanyjával Nagyszőlősre került, szinte a szomszédságukba kerültek a Lator családnak. Gézának egyik gyermeke, Gabriella éppen a kis Bartókkal volt egyidős, mindennapos volt a találkozásuk. Alig 10 évesen már több zenedarabot, zongorajátékot komponált, s nem egyet Lator Gabriellának ajánlott, az egyikhez hozzáfűzve: „Gondolom, ez jó lesz Gabinak is.” Ez a Lator Gabriella unokatestvére volt a Lator László költő édesapjának, Lator Istvánnak, ők a sásvári ősibb birtokon laktak Trianon után is, itt született 1927-ben a későbbi költő. Sásváron valamikor virágzó református gyülekezet volt, mint akárcsak Szirmában, a XX. század eléjére itt már nem sok református család élt, Fancsikára jártak templomba Latorék is. 1942-ben a fancsikai lelkész Lajos Sándor fiával, a már akkor segédlelkész Lajos Mihállyal egy biciklitúrát tett Erdélybe. Miska bácsi úgy beszélt nekem később erről az útról, hogy Szászrégenig, Ditróig jutottak el. Mikor vendége voltam a költőnek, a kávé mellett egy pohár fehér borral is megkínált, felhozódott a lelkészcsaláddal való közelebbi ismeretségük, meg beszélt egy Homoki nevezetű harangozóról is.  17–18 éves ifjúként a háború vége felé orosz fogságba esett, szabadulása után a fancsikai parókián fogadták be, szülei már ekkor Magyarországra menekültek, majd nemsokára ő is áttelepült szüleihez. 1948-ban már egy kötetre való költeménye gyűlt össze, de az akkori Rákosi-rendszer ideológiájának nem volt elfogadható kiadásra, jobbára a fogságban eltöltött idejéről szóltak a versek. Bevallom őszintén, a több mint 96 évig tartó életútját különösképpen nem tanulmányoztam, pedig sok szép verset írt, többször a tévé képernyőjén is szerepelt, szerkesztett és vezetett egy irodalmi műsort, foglalkozott műfordítással is. Közelebbi családjáról annyit tudok, hogy felesége már korábban meghalt, s 1960-ban született egy László nevű fiuk. Igen művelt, intellektuális ember volt.

A boldog feltámadás reménysége alatt emléke legyen áldott.

Józan Lajos

salánki nyugalmazott református lelkipásztor