A szenvedéstől való szabadulás, vagy az elfogadhatatlan eljárás?

Az eutanázia

Vannak olyan, nagy fájdalmaktól gyötört és gyógyíthatatlan betegek, akik szenvedéseik miatt véget kívánnak vettetni/vetni életüknek, hogy megszabaduljanak szenvedéseiktől. Egyes országokban pedig engedélyezett is az eutanázia: a beteg halálba segítése. De ez a megoldás a szenvedésektől való megmenekülésre?

Az eutanázia kifejezés a görög eu (jó, szép, kellemes) és a thanatosz (halál) szavakból álló szókapcsolat. Két fajtája létezik: az aktív és a passzív eutanázia. Az előbbi esetében egy személy a beteg kérésére méreginjekciót ad be neki, elősegítve a halálát, vagy egy személy a beteg kérésére segítséget nyújt az öngyilkosságához, mérget szerez be neki, amivel a beteg végez magával. A passzív eutanázia pedig nem más, mint a meghalni hagyás: az életfenntartó vagy életfunkciókat helyreállító (újraélesztő) eljárások abbahagyása, illetve elmulasztása.

Ám a halálba segítéssel kapcsolatban felvetődnek a kérdések: legalizálható-e jogilag, és megengedhető-e orvosetikailag, illetve valláserkölcsileg? Jelenleg az Egyesült Államok egyes tagállamaiban – Kaliforniában, Coloradóban, Montanában, Oregonban, Vermontban –, továbbá Washington DC-ben engedélyezett az aktív eutanázia azon formája, amikor is a beteg kérésére mérget szereznek be neki, amivel öngyilkosságot követ el. S Ausztriában, Németországban, Svájcban, Finnországban és Kanadában is törvényi lehetőség van erre. Míg a méreginjekció beadását Hollandiában, Belgiumban, Luxemburgban, Spanyolországban, Portugáliában, Kolumbiában és Új-Zélandon teszik lehetővé a jogszabályok.

– De mi a történelmi egyházak és az orvosok véleménye az eutanáziáról?

– Egyházunk elítéli mind az aktív, mind a passzív eutanáziát, mivel csak az veheti el az életet, aki azt adja, vagyis az Isten – fejti ki Balogh Attila salánki református lelkész. – Az eutanázia mindkét formája esetében viszont vagy egy ember veszi el egy másik embertől az életet, vagy egy ember – öngyilkosságot követve el – eldobja magától a saját életét, ám az öngyilkosság is végső soron gyilkosság, pedig Isten a Tízparancsolatba foglalta: Ne ölj! Amellett az élet nemcsak a földi létet jelenti, hanem a túlvilágit is. Az élet nem ér véget a test halálával, hanem folytatódik. Amikor Isten megteremtette az embert, előbb megformálta a testét, majd lelket lehelt bele, s a lélek az, ami tovább él. És Isten előtt mindenkinek számot kell adni az életéről, így az eutanáziáról is, akár önkezével, akár más keze által vet véget a földi létnek. Isten szemszögéből az élet örök, és lehet, hogy az eutanázia révén az ember megmenekül a testi szenvedéstől, de a lelki szenvedés tovább tart a túlvilágon. Az élet elvettetése vagy eldobása egyértelműen bűn. A Biblia pedig azt tanítja, hogy a bűn zsoldja az örök halál. Ki szeretnék térni Jób történetére. Isten megengedte a sátánnak, hogy bármit tehet Jóbbal, de az életét kímélnie kell. Jób szenvedései közben felmerül a történetben az öngyilkosság gondolata, amikor Jób felesége azt mondja a férjének, hogy tagadja meg Istent, és haljon meg, ami magyarán azt jelenti: öngyilkossággal vessen véget a szenvedéseinek. De Jób tisztában van azzal, hogy az élet Istentől adatott, és csak ő veheti vissza, így Isten kezébe helyezi a döntést, és elfogadja, bármit végzett felőle. Ez magába foglalja azt is, hogy a szenvedést is elfogadja. Isten – mint tudjuk – megadja neki a felépülést, de ez a példa mutatja, hogy a szenvedésben is csak Isten rendelkezhet az élettel. S ide kívánkoznak Jakab apostol levelének következő sorai: „Jóbnak tűrését hallottátok, és az Úrtól való végét láttátok, hogy igen irgalmas az Úr, és könyörületes…” Hogy miként lehet csökkenteni a testi szenvedést, ez orvosi téma. Ami a lelki szenvedés enyhítését illeti, gyülekezeti szinten van rá mód, hogy a lelkipásztor a beteglátogatások során a haldokló mellett állva lelki támaszt, erősítést, vigaszt nyújtson neki – de csak Isten igéje által, mert amikor elfogynak az emberi szavak, egyedül Isten szava tudja megerősíteni a beteg, szenvedő embert. Az én szolgálatomban is volt rá példa, hogy a Szentírásból olvastam sorokat a haldoklónak. Vannak a Bibliában vigasztaló igék, melyek túlmutatnak a földi léten, az örökkévalóságba, Isten országába, ahol megszűnik a szenvedés. Jézus azt mondja a tanítványainak János evangéliumában: „Elmegyek, és helyet készítek nektek, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” Míg a Jelenések könyvében azt olvashatjuk, hogy a mennyei világban megszűnik a fájdalom, a betegség, a szenvedés, melyek hozzátartoznak a földi léthez… Az otthoni beteglátogatásokon kívül pedig kórházmisszió is működik egyházunkban, például itt, a Máramaros-Ugocsai Egyházmegyében is, a Nagyszőlősi Kórházban, ahol lelkészek, illetve önkéntes szolgálattevők látogatják a betegeket.

– A katolikus egyház is elutasítja az eutanáziát, és a keleti egyházak is azt vallják, hogy az élet minden vonatkozásaiban a Jóisten kezében van, életünk kezdetéről és végéről nem dönthetünk – mondja Lődár Jenő görögkatolikus pap. – Nagyon veszélyes folyamatok kezdete lehet, ha az ember az élet és a halál kérdését a saját kezébe ragadja. Az egyház élettel kapcsolatos szemlélete egyébként sok tekintetben eltér az általánosan elfogadottól. Önmagában a szenvedés nem hordoz értéket, de az Isten szeretetében megnyugvó és gondoskodására tekintő szenvedés igen. Természetesen az egyház nem hagyja magukra a betegeket. Gyakran látogatjuk őket. Együtt imádkozunk velük. A betegek kenete az a szentség, mely elsődlegesen a testi és lelki megerősítésre szolgál. Téves elnevezése miatt – utolsó kenet – kialakult egy félelem ezzel a szentséggel kapcsolatban, pedig ez az imádság csak a gyógyulást és a fájdalmak enyhülését kéri a beteg számára. Személyes tapasztalatom, hogy az imádság és a betegséggel kapcsolatos őszinte, tapintatos beszélgetés segíti a gyógyulás folyamatát.

– Az orvos nem ad életet az embernek. Akkor milyen etikai, erkölcsi joga lehetne a beteg életének az elvételére? – teszi fel a költői kérdést dr. Stul Ilona, a Nagyszőlősi Kórház nőgyógyásza. – Ami a kérdés jogi aspektusait illeti, sem Ukrajna Alkotmányában, sem az Egészségügyi Minisztérium direktíváiban nincs olyan passzus, mely megengedné az élet megszüntetését, lerövidítését. Épp ellenkezőleg: az áll bennük, hogy minden egészségügyi dolgozónak az a kötelessége, hogy az utolsó pillanatig segítséget nyújtson a betegnek, illetve a páciensnek (pl. ha valaki egy balesetben megsebesül, még nem betegnek, hanem páciensnek minősül). Az eutanázia viszont – mind az aktív, mind a passzív – egyértelműen azt jelenti, hogy lerövidítik az életet. Ugyanakkor a hippokratészi eskü röviden arról szól: nem szabad ártani a betegnek. Az orvos sem jogilag, sem erkölcsileg nem teheti meg, hogy véget vessen a beteg életének, vagy hozzásegítse az öngyilkosság elkövetéséhez. Orvosetikailag az orvosnak az a feladata, hogy az utolsó pillanatig életben tartsa a beteget. Személyes véleményem is az, hogy az utolsó lélegzetvételig harcolni kell az életéért. Keresztény szemszögből pedig végképp elfogadhatatlan az eutanázia. Amellett a modern korban rengeteg olyan gyógyszer és eszköz létezik az egészségügyben, melyek megkönnyítik a nagybetegek, köztük a gyógyíthatatlanok életét is. Például fájdalomcsillapítók, melyek száz százalékban leveszik a fájdalmakat, járószékek, melyek segítségével a másként járni nem tudó beteg is teljes mértékben el tudja látni magát. Ha pedig valaki teljesen lebénul, igyekeznek rehabilitálni őket, például masszázzsal, gyógy­tornával, s ha valaki agyvérzést kap, ilyen módon javul a vérkeringése, és részlegesen vagy teljesen felépül. Mit lehet tenni a végleg és teljesen lebénult betegekért? Vannak olyan ágybetétek, melyek automatikusan bekapcsolódnak, és masszírozzák a betegeket, hogy ne legyen felfekvésük. A fizikai terápia mellett pedig pszichológusok is foglalkoznak a menthetetlen betegekkel, s Kárpátalján is vannak hospice-ok, ahol testi-lelki kezelésben, ún. palliatív terápiában részesítik őket.

Végezetül pedig megjegyzendő: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már 1980-ban kimondta, miszerint „a modern palliatív kezelés megjelenésével szükségtelenné vált az önkéntes eutanázia törvényesítése”. S a menthetetlen – elsősorban a daganatos – betegek életminőségét javító hospice-szolgálatok vezetői is azt hangoztatják, hogy az egyre jobb palliatív kezelések mellett nincs létjogosultsága az eutanáziának.                

Lajos Mihály