„Nagyon szomjúhozunk a békére” – Kisvállalkozók a háború második évében

Bő egy évvel ezelőtt még mindnyájan a roppant hosszú áramszünetek nyomasztó időszakát éltük, ami a kisvállalkozók helyzetét is igencsak megnehezítette, hiszen felforgatta a termelő vállalkozók munkarendjét, illetve generátorok megvásárlására kényszerítette az élelmiszerüzlet-tulajdonosokat, ami a pluszkiadások miatt csökkentette bevételeiket. De most, egy esztendővel e szó szoros értelmében vett sötét időszak után dereng-e fény számukra az alagút végén?

– Az áramszünetekkel terhelt 4-5 hónap alatt feleannyi szoba-, illetve kerti bútort tudtunk csak legyártani, mint amennyit normális körülmények között el tudtunk volna készíteni, s mivel olyan hírek terjengtek, hogy az áramszünetek állandósulnak, minket, termelő kisvállalkozókat megrémisztettek ezek a kilátások – emlékezik vissza Kész Attila salánki bútorgyártó. – Ami a bútorgyártást illeti, nem a megszokott időrendben dolgoztunk, hanem akkor, amikor épp volt áram. Így megesett, hogy éjjel egy órától hajnali ötig végeztük a különböző munkálatokat, s a kevesebb, rendelkezésre álló munkaidő mellett a gyakori éjszakai munka is rontotta a teljesítményünket. Fáradtan dolgoztunk, felborult az egész életrendünk, és a magyarországi üzlettársunknak sem tudtuk idejében leszállítani a bútorokat. Emiatt volt is kellemetlenségem, eleinte nem nagyon értette meg a problémánkat, de aztán megértette, hogy felborult munkarendben igyekszünk dolgozni.

– Miként tértek vissza a megszokott munkarendhez az áramszünetes időszak után? Szükség volt-e a termelés felpörgetésére, hogy pótolják a munkakieséseket?

– Szinte el sem tudtuk hinni, hogy véget ért ez a nehéz időszak, és végleg helyreállt a normális áramszolgáltatás. Eleinte féltünk is, nem lesznek-e ismét áramkimaradások, ezért a maximumot igyekeztünk kihozni magunkból, nyolcórás helyett tizenkét órás munkanapjaink voltak. A havi tizennyolc munkanap alatt a hat szobabútorgyártó munkás 120 széket, 20 garnitúrát, a négy kertibútor-gyártó munkás pedig 15 kertibútor-garnitúrát készített el, ami harmadával volt több, mint a nyolcórás munkanapok alatt. Ez a felpörgetett munka két hónapig tartott, de a második hónap második felétől már csökkenni kezdett a termelés, a megfeszített munka túlterheléshez vezetett, ami a teljesítmény rovására ment. Március–áprilistól visszaállt a nyolcórás munkanap, mely mellett havonta 24 székkel, négy szobabútor-garnitúrával és három kertibútor-garnitúrával készítünk kevesebbet, mint a felpörgetett gyártás első időszakában, és ezt a termelési szintet tartjuk azóta is.

– Milyen a faanyagellátásuk? A háború kitörése óta mennyivel nőtt meg a beszerzésére fordított összeg?

– Egy Ivano-Frankivszk megyei erdőtulajdonostól vásárolom a fát, aki attól fél, hogy mivel külföldiek kezdenek erdőket venni arrafelé, fel találják emelni a faanyag árát – már ha hiteles ez az információ. Amúgy a háború kitörése óta 400–500 hrivnyával kell több pénzt fordítanom a faanyag beszerzésére, az első háborús évben 10, az elmúlt évben pedig 20 százalékkal növekedett meg a vásárlására fordított költség mértéke.

– Mi a helyzet a kárpit, a lakk, a festék beszerzése terén?

– A kárpittal az a probléma, hogy korábban Odesszából hozattam a török importból származó anyagot, de a háború miatt, a tengeri szállítási útvonalak leállása következtében már nem tudom beszerezni ezt a kárpitot, amit a magyarországi üzlettársam is megszokott, akárcsak a magyarországi vásárlóköre. Most innen-onnan vásárolom a kárpitot, ahonnan éppen tudom. Ez megterhelte a partneri viszonyunkat, de aztán az üzlettársam megtanulta megérteni a helyzetemet. A lakkot, a festéket ugyanott szerzem be, ahol korábban, de 40 százalékkal felment az áruk, ami nagyon nagy különbség az addigihoz képest.

– Mennyivel csökkent a bevétele?

– A magyarországi partnerem nem tudja felemelni a bútorok árát, mert akkor a Romániából, Szlovákiából érkező bútorimport vevőket csábítana el tőle, így az én részesedésem sem lett magasabb az üzletből, de mivel többet kell ráfordítanom az alapanyagok beszerzésére, az elmúlt év alatt 30 százalékkal csökkent a tiszta jövedelmem. Az összes itteni vállalkozó, sőt minden kárpátaljai lakos nevében csak annyit mondhatok: nagyon szomjúhozunk a békére, hogy az élet visszaálljon a rendes kerékvágásba.

– Az áramszünetes időszakban 12 000 hrivnyáért vettünk egy generátort, amivel a legkönnyebben romlandó élelmiszereket tároló hűtőpultunkat működtettük az áramszünetek idején. A többi hűtőpultban kevésbé romlandó élelmi cikkeket tartottunk, melyek a hideg időszak mellett nem romlottak meg – közli egy névtelenséget kérő salánki ABC-tulajdonos. – Napi 2-3 liter benzin ment el az aggregátor működtetésére, miközben 55 hrivnyába került egy liter benzin, így az áramfejlesztő üzemeltetése napi 300 hrivnyával terhelte meg a költségeinket. Most pedig a kamrában áll a generátor…

– A múlt évben mennyivel ment fel a raktáráruházban az áruk ára? Hozatják az árucikkeket, vagy maguk mennek be értük, s ha igen, mennyi pénz megy el a beszállításra?

– Mindennek felment az ára, általában kilogrammonként, literenként 2-3 hrivnyával kerülnek többe, mint azelőtt, a krumpli kilogrammonkénti ára viszont 4 hrivnyával drágult meg. Ugyanakkor az étolaj olcsóbb lett. 20-25 százalékos volt a drágulás. Az árut magunk hozzuk el, hetente egyszer, a dízelüzemű mikrobuszunkkal. Még jó, hogy a gázolaj ára nem emelkedett meg, de így is havonta 80 litert használunk el a beszállításra, ami havi 4 000 hrivnyával terheli meg a költségvetésünket.

– Miként alakult a forgalmuk az elmúlt évben?

– Tavaly úgy 40 százalékkal, a háború kitörése előtti szinthez képest pedig 50 százalékkal csökkent a forgalmunk. A vevőink leginkább csak a legszükségesebb élelmi cikkeket vásárolják meg: kenyeret, tejet, étolajat, lisztet, kis vajat, margarint. Ritkábban gyümölcsöt is vesznek. Egyaránt árulunk déligyümölcsöket és almát, de míg a banán kilója 78, az almáé pedig 20 hrivnya, így az utóbbi gyümölcs jobban fogy, a nyugdíjasok pedig csak almát vásárolnak. A déligyümölcsök forgalma tavaly 20 százalékkal csökkent, az almáé viszont nem változott. Húsárut csak hétvégén vesznek, a forgalmuk az elmúlt évben a felére csökkent. Konzerveket nagyon ritkán szereznek be, mert az elmúlt évben 30 százalékkal felment az áruk. Édességet, sajtot is ritkán vásárolnak, 30 százalékkal kisebb a forgalmuk, mint volt tavalyelőtt. A krumpli forgalma 20 százalékkal esett. Tisztítószereket, tisztálkodószereket a legszükségesebb mennyiségben vesznek, a gyümölcslevek nem nagyon fogynak, s el lehet mondani, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben, de mindenből kevesebbet vásárolnak. Sok ember nincs itthon, az itthon maradtaknak meg nincs pénzük.

– Vannak élelmiszerek, melyeket helyi termelőktől szereznek be?

– Hagymát, fokhagymát, paradicsomot, uborkát, krumplit, tejet helybeli gazdáktól is veszünk. Ezeknek az élelmi cikkeknek a felét a nagybani áruházból, a másik felét pedig a falubelijeinktől szerezzük be.

– Mennyi felárat tudnak rátenni az árusított termékekre, hogy hasznuk is legyen az üzleten?

– Csak húsz, sőt tizenöt százalékot, hogy épp megéljünk. A túlélésre játszunk.

Ahogy mindnyájan igyekszünk túlélni a háborút, és várjuk, hogy mielőbb feltűnjön az alagút végén a béke fénye…

Lajos Mihály