Ratkó József: Zsoltár

Az anyák halhatatlanok.

Csak testet, arcot, alakot
váltanak; egyetlen halott
sincs közülük; fiatalok,
mint az idő.

Újra születnek
minden gyerekkel; megöletnek
minden halottal – harmadnapra
föltámadnak, mire virradna.
Adassék nekik gyönyörűség,
szerelmükért örökös hűség,
s adassék könny is, hogy kibírják
a világ összegyűjtött kínját.

Az anyaság már az ősemberek életében is központi szerepet játszott, hiszen ez jelentette a túlélést, a fennmaradást, az új életet. Ékes bizonyítékaink vannak arra, hogy a törzsközösségekben élő őseink számára milyen fontos volt az anyaság. Ott van például a prehisztorikus művészet egyik legjelentősebb darabja, a willendorfi Vénusz, amelyet a szakemberek 30 000 évesre datálnak. A régészek feltártak már ennél régebbi, női testet ábrázoló kőszobrokat is, mint a galgenbergi Vénusz, a Berekhat Ram-i Vénusz vagy a mintegy 350 000 éve keltezett tan-tani Vénusz. Innen még hosszú út vezetett el az anyák ünnepéig. Az ókori görögök évente megrendezték a tavaszi ünnepséget, ahol Rhea előtt tisztelegtek, aki a hitük szerint számos istenség anyja volt. Ezt aztán némi változtatással átvették a rómaiak is. A kereszténység kezdetén a hívek a nagyböjt negyedik vasárnapján Szűz Máriát, Jézus édesanyját ünnepelték. A középkorban Angliában ezt fokozatosan kiterjesztették minden anyára. Az 1600-as években terjedt el az a gyakorlat, hogy ekkor a gyerekek ajándékokat és virágot vittek a templomokba, ezáltal a Szent Szűz ünnepén a saját édesanyjuk előtt is lerótták tiszteletüket.

Magyarországon először a MÁV-gépgyár dolgozói tartottak anyák napját 1925-ben. 1930-tól pedig már hivatalos iskolai ünnepély lett. Napjainkban május első vasárnapján ünnepeljük az édesanyákat, csakúgy, mint Romániában, Szerbiában vagy Spanyolországban. Az angolszász és a német nyelvű országokban viszont május második vasárnapjára esik az ünnep.

Amikor az alkalomhoz illő írást kerestem, lapunk főszerkesztője hívta fel a figyelmemet Ratkó József Zsoltár című költeményére. A rövid, de annál súlyosabb verset olvasva eszembe jutottak azon anyák tízezrei, akik ma Ukrajnában a zászlókba öltöztetett halmok mellett állva siratják el fiaikat, édes gyermeküket. Akik megöletnek minden halottjukkal, mégsem halnak meg soha. Akik könnyes szemmel viselik el a sajátjukon túl az egykor élt és a majdan élő édesanyák összegyűjtött kínjait.

Isten adjon jó egészséget, hosszú és boldog életet és békét minden édesanyának!

                Lengyel János