Nagydobronyban is méltatták a nemzeti összetartozás napját

2024. június 5., 09:56 , 1214. szám

16 óra 32 perckor felcsendültek a harangok Nagydobronyban. Az időpont szimbolikus volt, hisz 104 évvel ezelőtt, június 4-én pontosan ekkor írták alá a trianoni békediktátumot. 2010 óta ezen a napon méltatja a világ magyarsága a nemzeti összetartozás napját.

A KMKSZ képviselői és a helyi közösség a Hatrác patak mellett a néhány éve állított Nemzeti Összetartozás Emlékműve mellett gyűltek össze, hogy megemlékezzenek erről a napról. A köztéri szobrot a trianoni békediktátum századik évfordulójának emlékére a falu szülötte, ifj. Hidi Endre szobrászművész alkotta, amely négy homokkő oszlopból áll, szimbolizálva a világ négy égtája felé szakított magyarságot, amelyet a tetején összetart egy fényesre csiszolt vörös gránitgömb. A magyarságot összekötő gömb pedig a közös értékek, a kultúra, a vér és a történelmi emlékezet.

– 2020-ban avattuk ezt az emlékművet, a Nemzeti Összetartozás Emlékművét, és Trianonra mi épphogy csak emlékszünk, mert fantomfájdalmat érzünk azért, ami nincs. De ez a nap nekünk nem a fájdalom napja, hanem inkább az öröm napja, mert tudjuk azt, hogy ha összetartozunk, boldogulunk, ha nem, akkor széjjelhullunk. Tehát örülünk ennek a napnak, örülünk azért, mert egy nagy közösség részei lehetünk, és a mi közösségünket is összetartjuk. Örülünk annak, hogy itt vagyunk, együtt vagyunk, ezekben a vészterhes időkben is még vagyunk, és azt gondolom, hogy még leszünk is – mondta Őrhidi László, a KMKSZ Ungvári Járási Középszintű Szervezetének alelnöke, a KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezetének elnöke.

A megemlékezést a helyi oktatási intézmények tanulóinak ünnepi műsora tette színesebbé. A rendezvény végén néma főhajtással elhelyezték az emlékezés koszorúit.

TV21 Ungvár/RV