Megengednék, hogy a háború alatt külföldre távozottak is indulhassanak a választásokon

2024. június 8., 10:34 , 1213. szám

A Legfelső Tanácsban bejegyezték azt a törvénymódosító indítványt, amely átalakítaná a Választási törvénykönyvet a szexizmus elleni küzdelem, valamint a nők és férfiak kiegyensúlyozott parlamenti és önkormányzati képviselete jegyében – jelentette az RBK–Ukrajina.

Az 11 300. számú törvényjavaslat módosítaná egyebek mellett a helyben lakási feltétellel kapcsolatos jogszabályi előírást megállapítva, hogy a külföldi tartózkodás hadiállapot idején nem jogalap az elnök- vagy képviselőjelöltek nyilvántartásba vételének megtagadására.

Ezenkívül a tervezet meghatározza a szexizmus fogalmát a választási folyamat során, és tiltja a szexizmus jeleit tartalmazó vagy szexizmusra buzdító kampányanyagok terjesztését.

Ugyancsak kezdeményezik a nemi kvóta megerősítését a választási listák számozásának megőrzésével egy jelölt visszalépése esetén, illetve azáltal, hogy a visszalépőt a soron következő azonos nemű jelölttel pótolnák.

Amint a törvényjavaslat szerzői indoklásukban rámutatnak, az Ukrajna elleni teljes körű invázió új kihívásokat teremtett a nők politikai szereplésével összefüggésben. Ez vonatkozik többek között az országot elhagyni kényszerülőkre is, hiszen a jelenlegi szabályozás szerint amennyiben egy éven belül több mint 183 napot tartózkodnak külföldön, az megfosztja őket attól a joguktól, hogy induljanak az elnök- és parlamenti választásokon.

„Ily módon jelenleg több millió ukrán nőt, aki arra kényszerült, hogy külföldön maradjon, Ukrajnába való visszatérésük esetén megfosztanának attól a lehetőségtől, hogy éljenek alkotmányos jogukkal, s jelöltként vegyenek részt a választásokon” – írják a törvényjavaslat szerzői.

Az RBK–Ukrajina emlékeztet, Ukrajnában a hadiállapot miatt jelenleg nem tartanak sem elnök-, sem parlamenti, sem helyhatósági választásokat.

(hk/rbc.ua)