Döntött a bíróság a Cserkasszi megyei nőről, aki megharapta gyermekét

2024. július 31., 19:16

Cserkasszi megyében pszichiátriai ellátó intézményben fogják ápolni azt a nőt, aki megverte másfél éves kisfiát, és megharapta a fenekét – jelentette a TSZN a Cserkasszi Megyei Ügyészség sajtószolgálatára hivatkozva július 31-én, szerdán.

Az eset még 2024 márciusában történt. A családon belüli erőszakot elkövető nő ellen büntetőeljárás indult.

„A 32 éves nő a lakóhelyén ágyba fektetve másfél éves fiát, aki nem akart elaludni, több mint háromszor megütötte az arcán és a fején, valamint megharapta a fenekét” – áll a jelentésben.

Az igazságügyi pszichiátriai szakértői vizsgálat megállapította, hogy a nő a cselekmény elkövetésekor elmeállapotából adódóan nem lehetett tudatában cselekedeteinek és nem tudta irányítani azokat. Ennek figyelembevételével a bíróság a vádlottal szemben egészségügyi természetű kényszerintézkedés alkalmazásáról döntött pszichiátriai ellátó intézményben történő elhelyezés formájában, szokásos felügyelet mellett.

(tsn.ua/Kárpátalja)