Több bírságot is kiszabhat a TTSZTK

2024. augusztus 2., 11:50 , 1221. szám

A mozgósítási törvény több követelményének megsértése több bírság kiszabását vonhatja maga után – erősítette meg a Védelmi Minisztérium (VM) sajtószolgálata a DW megkeresésére válaszolva.

Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy Mark Andruszjak, a védelmi tárca személyzetpolitikai főosztályának vezetője szerint mivel az adatok frissítése és a katonai orvosi bizottság (VLK) előtt való megjelenés a hadkötelezettség teljesítésének különböző fajtái, „külön büntetéseket kell kiszabni az egyes jogsértésekért”. A DW ezért felvilágosítást kért a VM-től arra vonatkozóan, vajon azt jelenti-e ez, hogy összeadódnak a hadkötelezettség e két fajtája terén elkövetett szabálysértésekért kiszabott bírságok, és a tárca ezt lényegében megerősítette.

„Ha Ukrajna polgára a különleges időszakban nem tesz eleget két vagy több, a szabályokban előírt kötelezettségének, az két vagy több közigazgatási szabálysértés elkövetésének minősül, minden egyes ilyen szabálysértés külön-külön közigazgatási szankció kiszabását irányozza elő” – áll a minisztérium válaszában.

Mint a VM-ben kifejtették, a katonai nyilvántartás szabályainak betartása egy egész sor kötelezettség teljesítését jelenti. Ezek közé tartozik a katonai nyilvántartásban állás; a megjelenés a TTSZTK-ban idézésre a megadott időpontban; a orvosi vizsgálaton, katonai kiképzésen való részvétel; a TTSZTK értesítése a személyes adatok változásáról, a katonai regisztrációs okmány elvesztéséről; az adatok pontosítása a mozgósítási jogszabályok módosítása által meghatározott 60 napon belül; a katonai nyilvántartási okmányok és személyazonosító okmányok bemutatása felszólításra, stb.

A tárca kiemelte azt is, hogy ha a polgár több olyan közigazgatási (adminisztratív) szabálysértést követ el, amelyeket ugyanaz a hatóság vagy tisztségviselő egyidejűleg vizsgál, a büntetés az elkövetett szabálysértések közül a legsúlyosabbra megállapított szankció keretein belül kerül kiszabásra. „Ebben az esetben a főbüntetéshez hozzáadódhat az elkövetett szabálysértések bármelyikéért való felelősséget megállapító cikkelyben előirányzott pótbüntetések valamelyike” – magyarázta a VM.

A minisztérium sajtószolgálata hangsúlyozta azt is, hogy a bírságot legkésőbb 15 napon belül meg kell fizetni – akár a bírság kiszabásáról szóló határozat kézbesítésétől, akár a bíróságnak a fellebbezés elutasításáról szóló értesítése napjától számítva.

Ha a bírságot nem fizetik meg határidőre, a kiszabásáról született határozatot végrehajtásra megküldik az állami végrehajtó szolgálatnak. Ezt követően az elkövetőtől a bírság összegének kétszeresét és az említett jogsértés nyilvántartási költségeit fogják behajtani – hangsúlyozta a VM.

„A végrehajtási eljárás keretében az állami végrehajtónak joga van zárolni az adós pénzét és egyéb értéktárgyait, köztük a pénztárakban, bankokban, egyéb pénzintézetekben vezetett számlákon […] tartott összegeket” – erősítette meg a VM.

Az ingatlantárgyakra abban az esetben terjed ki a behajtás, ha az adós nem rendelkezik elegendő pénzzel vagy ingó vagyonnal. Mindenekelőtt a nem a házhoz tartozó telekről, földrészlegről, az adós tulajdonában lévő egyéb helyiségekről lesz szó, s csak legvégül arról a lakóépületről vagy lakásról, amelyben ténylegesen lakik, hangsúlyozta a tárca.                

(ntk/dw.com)