Színvonalas műsorral zárult a VII. Ung-vidéki Népzenei és Néptánctábor

2024. augusztus 4., 14:42 , 1222. szám

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány („GENIUS” JA) július 29. – augusztus 3. között immár hetedik alkalommal szervezte meg az Ung-vidéki Népzenei és Néptánctábort, melynek ezúttal is a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképzési Centrum Nagydobronyi Képzési Központja adott otthont.

Az egyhetes táborban 38 gyerek vett részt, akik 13 település tíz iskolájából érkeztek.

A tábor szakmai vezetője Mészár Katalin, a Nagydobronyi Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola citeraoktatója volt, aki népiének-órákat tartott a gyerekeknek. „Alföldi népdalokat tanultunk, mindennap nagyon sokat, és azokból egy csokrot készítettünk, amit ma szeretnénk be is mutatni” – fogalmazott a zárókoncert előtt Mészár Katalin, hozzátéve: „Mivel nem fogyunk, hanem gyarapodunk, ezért biztos, hogy szükség van ezekre az alkalmakra, ahol a gyermekek erősítik a tudásukat, újat is tanulnak, és a közösség az mindenféleképpen fontos számukra is.”

A táborozók képzését hat szakképzett oktató végezte: Mészár Katalin mellett a Csipkés Zenekar tagjai – Molnár István (hegedű), Bernáth Ferenc (brácsa), Lénárt Leontyij (cimbalmos kísérő oktató), Juhász József (nagybőgő) –, valamint Illár Viktória néptánctanár. A népzenei és néptáncfoglalkozások mellett lehetőség nyílt kézművesórákon is részt venni, melyeket Nagy Anikó tartott. Emellett a gyerekek a szövés fortélyaival is megismerkedtek Kupás Gizella vezetésével.

Az augusztus 2-ai zárókoncerten megjelent szülőket, nagyszülőket, testvéreket Váradi Natália, a „GENIUS” JA igazgatója köszöntötte. „Ez az az esemény, amelyet egy hétig várunk, hiszen a gyermekek szívvel-lélekkel készülnek arra, hogy önöknek kedveskedjenek azáltal, hogy bemutatják, mit sajátítottak el a tábor folyamán. Ennyi tehetséget látni mindig felemelő érzés, főleg, hogy a népzenének, a néptáncnak és alapjában véve a népi hagyományainknak hatalmas, közösségmegtartó és közösségtápláló ereje van” – szögezte le reflektálva arra, hogy napjainkban erre az összekovácsoló erőre még nagyobb szükség van.

A hét folyamán a táborozók elsősorban a vidékünkre jellemző táncokban és dallamokban mélyültek el: a hangszeres foglalkozásokon többek között nagydobronyi és szatmári népzenét játszottak, a néptáncosok nagydobronyi és viski táncokat tanultak, valamint ráti, nagygejőci és nagydobronyi népi játékokkal ismerkedtek. A délutáni és az esti órákban a szervezők rendszerint a szórakozásra fektették a hangsúlyt, így volt közös filmklubozás és vetélkedők is.

A pénteki gálaműsort alföldi népdalokkal nyitották meg, majd az ifjú hegedűsök sárközi ugróst és rábaközi dust mutattak be. A kárpátaljai népi játékok után Huzina Szintia viski dalokat énekelt, majd Ljahovics Vszevolod szilágysági cövekelőt és zsibolyit adott elő. Ezután Györke Anna nagydobronyi énekekkel kápráztatta el a közönséget, s őt követte Hadar Lara Martina A csitári hegyek alatt című hegedűjátéka. A koncertet a gyerekek nagydobronyi lassúja és friss csárdása zárta. A bemutatót a jelenlévők hosszan tartó vastapssal jutalmazták.

A VII. Ung-vidéki Népzenei és Néptánctábor Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

lexi