Kimutatták Ukrajnában a koronavírus új alváltozatát, a FLiRT-et

2024. augusztus 5., 16:33

Júliusban a FLiRT, az Omicron koronavírus új alváltozatának három esetét regisztrálták Ukrajnában. A jelenlegi vakcinák és emlékeztető oltások továbbra is hatékonyak, bár nem biztos, hogy minden esetben megvédenek az új törzzsel való megfertőződéstől – jelentette a korrespondent.net az Egészségügyi Minisztérium sajtószolgálatára hivatkozva augusztus 5-én, hétfőn.

Ihor Kuzin állami közegészségügyi főorvos szerint az alvariáns három esetét a múlt héten észlelték: kettőt Kijevben és egyet Ivano-Frankivszk megyében. Két nő és egy 60 év feletti férfi betegedett meg.

Az új változat, a FLiRT az Omicrontól származik. A specifikus mutációk következtében a vírus jobban kötődik a sejtekhez, és elkerüli az immunválaszt. Könnyebben támadja meg a legyengült immunrendszert, ezért a beoltott emberek is megbetegedhetnek. Ugyanakkor a megszerzett immunitás csökkenti a szövődmények kockázatát a betegség alatt.

A WHO még nem adott ki konkrét értékelést a FLiRT veszélyeiről, de megjegyzi, hogy megfigyelést igényel az egyes országok szintjén. A rendelkezésre álló kutatások azt mutatják, hogy a jelenlegi vakcinák, köztük az emlékeztető oltások továbbra is hatékonyak a Covid-19 súlyos formái elleni védelemben, bár nem biztos, hogy teljesen meg tudják akadályozni az új törzzsel való megfertőződést.

A korrespondent.net emlékeztet, hogy az elmúlt hetekben Kijevben jelentősen megnőtt a koronavírusos esetek száma. Július elejéhez képest többen szorultak kórházi kezelésre a koronavírus miatt.

(korrespondent.net/Kárpátalja)