Nemzetközi nyelvvizsga-tanúsítványok átadóünnepsége a Rákóczi-főiskolán

2024. augusztus 9., 09:27 , 1223. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) 2016 óta szorosan együttműködik a Pécsi Tudományegyetem Idegen Nyelvi Központ ECL Nyelvvizsgaközpontjával mint külföldi vizsgahelyszín. Ez az együttműködés lehetővé tette, hogy a kárpátaljai magyar főiskolán is elérhetővé váljanak a nemzetközi szinten elismert nyelvvizsga-bizonyítványok, így a hallgatók helyben, az intézmény falai között tehetnek szert ezekre az értékes dokumentumokra. A tanúsítványok idei ünnepélyes átadójára augusztus 8-án került sor, amely során a sikeresen vizsgázók kézhez vehették megérdemelt bizonyítványaikat.

Az együttműködés óta eltelt évek során a beregszászi ECL-nyelvvizsgaközpontban eddig összesen 292 vizsgázó mérettette meg magát. Közülük 253 fő sikerrel vette az akadályokat, és angol, német, magyar vagy orosz nyelvből szerzett bizonyítványt az A2, B1, B2, illetve C1 szinteken.

A legutóbbi vizsgaidőszakra – amelyre május 9-ig lehetett jelentkezni – 41 fő nyújtotta be jelentkezését. A vizsgákon végül 40 fő vett részt, és közülük 37-en érdemelték ki, hogy átvegyék a sikeres teljesítményt igazoló tanúsítványt. Az esemény különleges volt abból a szempontból is, hogy megtisztelte jelenlétével Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára, aki gratulált a sikeresen vizsgázóknak. Beszédében hangsúlyozta, hogy a nyelvtanulás olyan terület, amelyet soha nem lehet elég alaposan művelni, hiszen minden új nyelv tanulása új világokat, kultúrákat és kapcsolódási lehetőségeket nyit meg számunkra.

Az ünnepségen jelen volt Kiss Dávid, a magyarországi Oktatási Hivatal Elnöki Kabinetének főosztályvezetője is, aki köszöntőbeszédében kiemelte az élő nyelvtudás fontosságát. Mint fogalmazott: a nyelvek ismerete összekötő híd szerepét tölti be köztünk és más népek, különböző anyanyelvű és gondolkodású emberek között. Ezzel a tudással gazdagodva jobban megértjük egymást és mélyebb kapcsolatokra tehetünk szert.

Váradi Natália, a II. RF KMF ECL Nyelvvizsgaközpont vezetője szintén kiemelte a nyelvtanulás fontosságát, hiszen a nyelvtudás nem csupán intellektuális eszközként szolgál, hanem hozzájárul a személyiség fejlődéséhez is. A nyelvek ismerete empatikusabbá teszi az embereket, segíti a másik megértését és tágítja a világképünket. Ahhoz azonban, hogy sikeresen elsajátítsunk egy idegen nyelvet, először a saját anyanyelvünket kell jól ismernünk. Ezenfelül szükség van kitartásra, akaraterőre és megfelelő motivációra is.

Az eseményen részt vett Fülöp Andrea, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja is, aki egy inspiráló cseh közmondással bátorította a jelenlévőket a nyelvtanulás folytatására: „Ha nem ismerünk az anyanyelvünkön kívül még egy nyelvet, csak egy életet élünk. Minden új nyelv felfedezése egy új élettel is kecsegtet.” Ez a bölcsesség jól tükrözi a nyelvtanulás értékét, hiszen minden új nyelvvel új lehetőségeket, kultúrákat és élményeket ismerhetünk meg, amelyek gazdagítják az életünket.

A nyelvtudás nem csupán a karrier szempontjából fontos, hanem a személyes fejlődés és az emberi kapcsolatok építése vonatkozásában is alapvető jelentőségű. Ez az a készség, amely lehetővé teszi számunkra, hogy áthidaljuk a kulturális különbségeket, és valódi, mélyreható kapcsolatokat alakítsunk ki másokkal, bárhol is legyünk a világban.

Az átadóünnepségen jelen volt Orosz Ildikó, a II. RF KMF és a KMPSZ elnöke, valamint Csernicskó István, a Rákóczi-főiskola rektora.       

D. A.