Ukrajnában bevezetik a háziállatok elektronikus igazolványát

2024. szeptember 7., 17:51 , 1226. szám

Ukrajnában a háziállatok azonosítását és nyilvántartását célzó állami projekt indul, amely az egységes állami nyilvántartás létrehozását és elektronikus állategészségügyi igazolványok bevezetését irányozza elő – jelentette a korrespondent.net az Agrárpolitikai és Élelmiszerügyi Minisztériumra hivatkozva augusztus 27-én.

Denisz Baslik miniszterhelyettes közölte, hogy a projektet az Állami Élelmiszer-biztonsági és Fogyasztóvédelmi Szolgálattal, valamint a Digitális Átalakulási Minisztériummal együttműködésben kezdeményezte a tárca.

„Korábban csak az állami állatorvosi intézmények voltak jogosultak állatorvosi hatósági okmányok kiállításával. A projekt elindulását követően az állatorvosi okmányok kiállítása digitalizált, átlátható és hozzáférhető szolgáltatássá válik, és az állami állatorvosi igazolványok beszerzésére az állami állatorvosi rendelők mellett a projekthez csatlakozó magánrendelőkben is lehetőség lesz” – közölte a miniszterhelyettes.

Hozzátette, hogy Ukrajnában létrehozzák a kisállatok egységes állami nyilvántartását. Az ebben a nyilvántartásban szereplő információkat az állatorvosnál tett látogatás alkalmával rögzítik. A nyilvántartás tartalmazni fogja többek között az állat tulajdonosára és az oltásaira vonatkozó adatokat. A nyilvántartás feltöltése után az elektronikus állategészségügyi igazolványoknak meg kell jelenniük a Gyija alkalmazásban.

„A másik fájdalmas probléma, amelynek hozzálátunk a megoldásához, a hitelesített állami infrastruktúra hiánya az elveszett állatok felkutatására és hazajuttatására” – jegyezte meg Baslik.

Hozzátette: az állatok nyilvántartásba vétele és csipezése megkönnyíti a keresésüket és az azonosításukat.

„Harmadszor, a háziállatok azonosítási és nyilvántartási rendszerének bevezetése olyan hatékony európai gyakorlat, amely lehetővé teszi a probléma átfogó megközelítését: nemcsak a hajléktalan állatok számának szabályozását, hanem a veszettség elleni sikeres fellépést is” – mutatott rá a miniszterhelyettes.

Denisz Baslik szerint a Háziállatok Egységes Állami Nyilvántartása már idén ősszel működni kezd. A második szakaszban a projekt csapata elérhetővé teszi az állatigazolványokat a Gyija alkalmazásban. A továbbiakban a háziállatok azonosítására és nyilvántartására irányuló projekt lehetővé teszi az ukrán adatbázis integrálását a nemzetközi nyilvántartásokkal, köztük a Europetnettel.

(zzz/korrespondent.net)