Karácsonyi ráhangolódás és jótékonyság Beregszászban

2024. december 16., 08:45

Beregszász főterén az adventi időszakban már hagyománnyá vált az adventi vásár megrendezése, amelyet a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) szervez. Az esemény az évek során a helyi közösség és a látogatók körében egyaránt nagy népszerűségre tett szert, hiszen a karácsonyi hangulatot megidéző tematikus kulturális programok, a különleges zenei műsorok és a minőségi kézműves termékek egyedülálló élményt nyújtanak.

A szervezők idén immár tizedik alkalommal várták az érdeklődőket, akik számára az adventi vásár egyszerre kínált lehetőséget arra, hogy a közelgő ünnepek előtt ráhangolódjanak a karácsonyi készülődésre, és hogy szeretteik számára igényes, kézzel készített ajándékokat vásároljanak. Az elmúlt években a rendezvény lebonyolítását megnehezítette a koronavírus-járvány, majd a 2022-ben kezdődött háború, amely sokak életére és mindennapjaira jelentős hatást gyakorolt. Ennek ellenére a szervezők idén is nagy lelkesedéssel láttak hozzá a vásár megvalósításához, igazodva a rendelkezésre álló lehetőségekhez.

A rendezvény helyszíne a római katolikus templom udvara volt, ahol a különböző szervezetek, intézmények és kézművesek állították fel sátraikat. Többek között a beregszászi magyar konzulátus, a KMKSZ, a Baptista Szeretetszolgálat, a Rákóczi-főiskola és a KMTT is részt vett a vásáron, mellettük pedig több mint tizenöt kézműves kínálta termékeit.

A vásár kettős célt szolgált: egyrészt lehetőséget nyújtott a helyieknek és a látogatóknak, hogy minőségi, egyedi ajándékokat szerezzenek be, másrészt támogatást nyújtott a különösen rászorulóknak. Mester András, a KMTT elnöke kiemelte, hogy az esemény bevételét egy súlyos betegséggel küzdő édesanya gyógykezelésére, valamint sebesült katonák támogatására ajánlják fel. Hangsúlyozta, hogy a vásár nemcsak a közösségi összetartás és a segítségnyújtás eszköze, hanem a karácsonyi készülődés lélekemelő pillanatait is megteremti.

Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke ünnepi beszédében az advent lélekemelő üzenetére hívta fel a figyelmet. Szavai szerint az év ezen időszaka az elmélyülés, az önvizsgálat és a lelki megtisztulás ideje. Bár a háború és a mindennapi nehézségek sokak hitét próbára tették, az adventi gyertyák fénye a reményt, a hitet és a szeretetet hirdetik, bátorítva mindenkit a nehéz időkben. Hangsúlyozta, hogy a jótékonyság és a közösségi összefogás különösen fontos ebben az időszakban, és megköszönte minden résztvevő és támogató hozzájárulását a vásár sikeréhez.

A vásár hangulatát tovább emelte a kulturális programok sokszínűsége. A római katolikus templomban Juhász Gyula Karácsony felé című versét hallgathatták meg a résztvevők Tarpai Mária előadásában, amit a nagymuzsalyi hagyományőrzők Kis Jézus ringatása című műsora követett. Az eseményt a Szent Kereszt kórus meghitt karácsonyi énekei, valamint a Viski Kölcsey Ferenc Líceum diákjainak eredeti betlehemes előadása zárta, amely a vidék hagyományait idézte meg. Mindeközben az udvaron árusító kézművesek, helyi termelők és vendéglátók is hozzájárultak a vásár sikeréhez: a látogatók különféle finomságokat kóstolhattak, például forralt bort, forró csokoládét, teát, édességeket, borácsgulyást és babgulyást.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, aki a vendégszeretet fontosságát hangsúlyozta, elmondta, hogy az itt élők segítőkészsége és melegszívűsége magával ragadó. Kiemelte, hogy az ilyen események erős üzenetet hordoznak: a nehézségek ellenére is él bennük az adni vágyás és az összetartozás érzése, amely mágnesként vonzza ide a látogatókat, hosszú távon erősítheti a térség turizmusát és közösségi kapcsolatait.

Az advent ideje a legnagyobb ajándék, amit adhatunk egymásnak, a szeretet, a törődés és az odafigyelés. A gyertyák pislákoló fénye, a közösen megélt pillanatok, a segítő kezek és a tiszta szívvel adott mosoly mind azt üzenik, hogy a legsötétebb időkben is van remény. Ahogy a gyertyaláng lassan betölti a teret melegével, úgy töltheti be szívünket is a hit, az öröm és a szeretet, hogy az ünnep valóban a lelki megújulás, a béke és az egymásra találás ideje legyen.

DA