Két év szünet után újra megszervezték a világító adventi kalendáriumot Csapon

2024. december 16., 18:10

Olvasóink közül valószínűleg sokan emlékeznek rá, hogy Csapon 2019 novemberében Filep Andrea ötletére a Csapi Római Katolikus Egyháztanács Thurzó Péter atya vezetésével egy különleges akciót honosított meg a településen: a helyi lakosok egyedi világító adventi naptárrá varázsolták házuk ablakait. A adventi játékhoz a 3. Sz. Csapi Gróf Széchenyi István Cserkészcsapat tagjai és a Csapi Református Egyházközség hívei is csatlakoztak.

A kezdeményezés még 2016-ban Magyarországon, Solymáron indult el, és már az első évben nagy sikert aratott országszerte. Az ötletet azóta nemcsak Magyarország számos településén követik, hanem a környező országokban is. Kárpátalján Csap után több más település – Császlóc, Kisgejőc, Tiszasalamon, Dercen, Szalóka, Tiszaújfalu, Tiszaásvány stb. – is csatlakozott az akcióhoz.

– Csap volt az első határon túli város, amely 2019-ben regisztrált és az országos térképre is felkerült – idézi fel Filep Andrea, a Csapi Római Katolikus Egyháztanács tagja. – A játék egyszerű, csupán egy szervezőre van szükség és legalább 24 kreatív ablakdíszítőre, illetve néhány lelkes „vadászra”. A Covid-járvány idején sem hagytunk fel az ablakdíszítéssel, főleg, hogy az akkori bezártság, elszigeteltség miatt még nagyobb jelentősége volt. Tömegrendezvények nem voltak, de az utcán lehetett maszkban sétálni és a kidíszített, világító ablakok ünnepi hangulatot sugároztak az adventi várakozás idején, a bezártság miatt szomorkodó szívekbe meghittséget, örömöt és reményt vittek, szebbé varázsolták az ablaküveg mindkét oldalán lévők életét.

A háború első évében, 2022 decemberében az áramkimaradások miatt sajnos szüneteltették az akciót a határ menti városban, és tavaly sem szervezték meg. Idén azonban újra meghirdette Andrea a világító adventi kalendáriumot Csapon.

Először a csoport adminisztrátoraként Facebookon fordult a korábbi résztvevőkhöz, hogy 2 év kihagyás után lenne-e kedvük idén az adventi kalendárium játékra, hogy vannak-e olyan felnőttek és gyerekek, akik szívesen díszítenének és „vadásznának”.

– Azért döntöttünk az újraindítás mellett, mert az emberek melankolikus hangulatban vannak, nincs társas élet, mindenki elzárkózik a saját problémáival. Az advent viszont a vidám várakozás időszaka. Mindenre várunk, várunk Jézus születésére, várunk a háború végére… – jegyezte meg Andrea, és elmondta, szinte azonnal számos pozitív visszajelzést kapott a korábbi résztvevőktől, de újak is örömmel fogadták a hírt, akik között vannak ukránok, görögkatolikusok is.

A játék lényege, hogy minden nap másnak a kidíszített ablaka világít. A településen előzetesen kiosztott, titkos sorszámok alapján bukkannak fel a kidíszített ablakok, melyekben látszania kell a sorszámnak is. Végül szenteste egyszerre világít majd valamennyi ablak. A „vadászoknak” a városban sétálva kell megkeresni egy körülbelüli térkép segítségével, lefényképezni és feltölteni a képet az ez alkalomból létrehozott nyilvános csoportba. Nyertes, díjazott nincs, mert ez nem verseny. Itt mindenki nyer, a díszítők és a vadászok egyaránt, illetve azok is, akik csak gyönyörködnek egy-egy ilyen ünnepi ablakban.

– Sajnos kicsit nehezebben ment a szervezés, mint régen, mert több család elutazott, sokan két országban élik napjaikat, hétvégeken elutaznak a külföldön élő hozzátartókhoz. Az utóbbiak kivételt élveztek sorsoláskor, ők választhattak dátumot, amikor biztosan otthon vannak. November 30-án mindenkinek privát üzenetben írtuk meg a kisorsolt számot. Minden reggel kiteszek egy térképet, hogy mely ‒ jól behatárolt ‒ területeket bejárva találják meg az aznapi ablakokat. Annak ellenére, hogy idén is vannak áramkimaradások, végül a mostani időszakban is sikerült két teljes naptárt szervezni, ami 48 kidíszített ablakot jelent, mert már elterjedtek az elemes ledfüzérek, karácsonyi dekorációk. Az első napon a Református Lelkészi Hivatal és a Szent Anna Közösségi Ház ablakai ragyogtak fel adventi fényekben, december 24-én pedig a két templom ablakaiban sugároz ünnepi hangulatot a világító adventi kalendárium – meséli Filep Andrea.

A „vadászok” napról napra lelkesen indulnak neki, néhány csapat keresi a kidíszített ablakokat. 2 év alatt egyesek „kinőtték” ezt a játékot, más településeken tanulnak, helyettük vannak új gyerekek. A gyerekekkel többnyire az édesanyák is együtt vadásznak, sőt most inkább felnőttek keresik az adventi ablakokat. Ez jó alkalom arra, hogy kisebb csoportokba gyűlve találkozzanak, együtt vadásszanak és kellemesen töltsék az időt.

Reméljük, ez a kezdeményezés olyan hagyománnyá nőtte ki magát, melynek megszervezését semmi sem akadályozza a jövőben, és minden évben szebbnél szebb világító adventi ablakok színesítik majd a karácsony előtti várakozást Csapon. Akinek tetszik az akció, keressen rá a Facebookon a CSAPI VILÁGÍTÓ ADVENT című nyilvános csoportra, s jövőre indítsa el saját településén.

Rehó Viktória