Opendatabot: Több mint 250 ezer FOP „zárt be” idén

2024. december 19., 11:50

Ukrajnában idén 254 288 egyéni vállalkozó (FOP) szüntette be tevékenységét, közülük 22,5 ezren tették ezt azután, hogy az elnök aláírta az adóemelésről szóló törvényt – jelentette a korrespondent.net az Opendatabot adataira hivatkozva december 18-án, szerdán.

Megjegyzik, hogy a legtöbb, 28 690 vállalkozás megszüntetésére, márciusban került sor, de a jelentési időszak végén is kiugró aktivitás volt megfigyelhető.

Elemzők szerint a FOP-ok felszámolásának őszi megugrásában jelentős szerepet játszott az adóemelésről szóló törvény elfogadása.

November 28. óta 22 521 vállalkozás zárt be. Közvetlenül a törvény aláírásának napján 2332 FOP döntött vállalkozása megszüntetése mellett, általában pedig a törvény hatályba lépése után a bezárások napi száma meghaladta az ezret. Összehasonlításképpen: rendszerint naponta körülbelül 700 vállalkozás szűnik meg.

A korrespondent.net emlékeztet, az október 21-i állapot szerint 651 természetes személy ellen indult csődeljárás Ukrajnában. Az elmúlt négy hónapban az esetek száma csaknem megkétszereződött.

Közölték azt is, hogy 2024 első felében Ukrajnában több mint 148 000 FOP-ot hoztak létre, ami 10,8%-kal több, mint 2023 azonos időszakában.

(korrespondent.net/Kárpátalja)