Az IMF-memorandum lehetővé teszi a közüzemi díjak további emelését
Az ukrán kormányzat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetőségéhez címzett szándéknyilatkozatba foglalta a lakhatási és kommunális szolgáltatások díjainak emelésére vonatkozó elképzeléseit. A növekedés fokozatos lesz, a feltételek figyelembevételével – közölte 2024 utolsó napjaiban az RBK–Ukrajina.
„A háború befejezése után az energiaszektor reformprogramja szükségessé teszi többek közt a verseny helyreállítását és fokozását a nagy- és kiskereskedelmi gázpiacon” – olvasható a memorandumban.
A rendszer fenntarthatóságának biztosítása és a kvázi-fiskális kötelezettségek csökkentése a gáz- és villamosenergia-tarifák fokozatos emelését teszik szükségessé a költségek megtérülése érdekében, miközben megfelelő és célzott támogatás nyújtását is előirányozzák a kiszolgáltatott háztartások védelmére.
A memorandum szerint az Energiaügyi Minisztérium javaslata és az érdekelt felek indítványai alapján az ukrán miniszteri kabinet a hadiállapot megszűnését követő 6 hónapon belül ütemtervet fogad el a gáz- és villamosenergia-piacok fokozatos liberalizálásáról. Az ütemterv az ágazat pénzügyi helyzetének technikai elemzésén alapul majd, az Európai Bizottsággal egyeztetve.
Az IMF-fel aláírt frissített memorandumot Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Denisz Smihal miniszterelnök, Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter és Andrij Pisnij, az Ukrán Nemzeti Bank elnöke látta el kézjegyével.
Az RBK–Ukrajina emlékeztet, hogy Ukrajnában moratórium van érvényben a gáz, a meleg víz és a fűtés díjának emelésére, de ez nem vonatkozik az áramra, a hideg vízre és az egyéb szolgáltatásokra.
Az Állami Statisztikai Szolgálat adatai szerint Ukrajnában a 2024. novemberi állapot szerint a lakhatás, a víz, a villany, a gáz és az egyéb tüzelőanyagok átlagos ára 18,7%-kal nőtt 2023. novemberhez képest. Ennek oka az áram díjának 63,6%-os emelkedése volt.
(szcs/rbc.ua)