Ukrán katonák gyermekei táboroznak Fényeslitkén
Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának támogatásával Fényeslitke önkormányzata a Lemberg megyei Sztarij Szambirból 21 gyermeket és 3 kísérőjét látja vendégül egy héten keresztül. A tábor március 2-tól 7-ig tart. A csoport vasárnap gyalogosan lépte át az Asztély–Beregsurány határátkelőt, ahol autóbusz várta őket és elvitte Fényeslitkére, a Ligetszépe Vendégházba.
A megérkezés után rövid megnyitóra került sor. Elsőként Mártha Mihály Tibor, Fényeslitke polgármestere köszöntötte a vendégeket, aki megjegyezte, hogy korán elveszítette édesapját, így át tudja érezni, mi játszódik le nap mint nap ezeknek a gyereknek a lelkében, azt a helyzetet, amikor egy serdülő gyerek, aki keresi a világban a helyét, elveszíti az édesapját, vagy ha az apja a fronton harcol, és állandóan azon izgul, hogy életben térjen haza.
– 2022-től, a háború kitörése óta Kárpátalján és azon túl, egészen Kijevig segítettük ukrán barátainkat, elsők között voltunk Bucsában, ahová aggregátorokat vittünk, gyermek- és felnőttkórházakba vittünk egészségügyi berendezéseket. Ezzel párhuzamosan két éve diákcsoportokat is fogadunk Fényeslitkén. Ez most a hatodik csoport, akiket nagy szeretettel fogadunk. Kicsi falu vagyunk, de annál nagyobb szeretettel bírunk – emelte ki a polgármester és ismertette a programot, amit a korcsoporthoz próbálták igazítani.
A tábor központja Fényeslitke, de ellátogatnak Kisvárdára, Nyíregyházára, Vásárosnaményba és Debrecenbe is. Hétfőn fedett, csúszdás strandon szórakozhatnak, majd Kisvárdán ellátogatnak a Bessenyei György Gimnáziumba, hogy kortársaikkal ismerkedjenek. Kedden Európa egyik legszebb állatkertjét tekinthetik meg Nyíregyházán, majd a legógyárba látogatnak, ahol olyan logikai játékokkal várják őket, amelyek elsősorban a robotikához kapcsolódnak. Lesz jégpálya, ahol korcsolyázhatnak, egy üveghídon sétálhatnak két hegy között, gyárlátogatást tesznek Közép-Európa egyik legnagyobb fémmegmunkáló üzemébe, a vadászati kiállításon pedig kitömött őserdei állatok között járhatnak.
– Ezzel a kirándulással próbáljuk egy kicsit fellazítani az érzéseiket és olyan környezetbe hozni őket, ahol hasonló korú iskolásokkal fognak találkozni, hogy lássák, ha Isten is megsegíti őket, nekik is megvan az esélyük olyan vidám gyermekkora, mint a magyar gyermekeknek. Összeállítottunk egy programot, de alkalmazkodunk a csoport igényeihez is, mikrobusszal igény szerint a környéken is kirándulhatnak. Az előző csoportok – 140-en a kísérőkkel együtt – is olyan hatással voltak ránk, hogy nehéz volt tőlük elbúcsúzni, szinte családtagokká váltak a községünkben – jegyezte meg Mártha Mihály Tibor.
A terveket illetően elmondta, hogy nyáron valószínűleg Dolináról érkező gyerekeket látnak majd vendégül, ahová 4 alkalommal vittek segélyszállítmányt, jó kapcsolatuk van a gyermekkórházzal, ezért úgy gondolták, hogy krónikus vagy lelki betegségekben szenvedő gyerekeket táboroztatnának.
Magyarország Ungvári Főkonzulátusának képviseletében dr. Papp Ferenc konzul szólt a jelenlévőkhöz.
– Magyarország a háború kitörése óta folyamatosan segíti Ukrajnát, beleértve Kárpátalját. Ez a segítség nemcsak segélyszállítmányokban nyilvánul meg, hanem Magyarország lehetőséget biztosít ahhoz, hogy a gyerekek akár a háborús területekről, akár Nyugat-Ukrajnából Magyarországon tudjanak egy kicsit pihenni, kikapcsolódni, s elfelejtsék a háború borzalmait. Ez a mostani is egy ilyen lehetőség. A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával Fényeslitke önkormányzata és az ungvári főkonzulátus szervezésében Sztarij Szambirból hoztunk ide gyermekeket, hogy tartalmas programokban vehessenek részt. Sztarij Szambirban nagyon jó a kapcsolatunk a polgármesterrel, van egy emlékmű is a településen. A jó kapcsolatnak is köszönhető, hogy most itt vagytok. Az elmúlt években több mint 10 ezer ukrán gyermek tudott pihenni Magyarországon különböző helyszíneken – mondta a diplomata és előrebocsájtotta, hogy a főkonzulátus könyvcsomagokat hozott ajándékba, kétnyelvű, ukrán–magyar Sevcsenko-kötetet, mesekönyveket, csokoládét, amiből mindenki kap.
A táborozók nevében Olena Kacsalup kísérő, a Sztaroszambirszki kistérség egyik oktatási intézményének az igazgatónője mondott köszönetet a házigazdáknak és a szervezőknek, illetve Magyarország Ukrajnának nyújtott segítségéért.
– Nagyon fontos számunkra érezni a szomszédos ország támogatását és megértését. 3 kísérő 21 gyermekkel érkezett. Ezeknek a gyerekeknek vagy a fronton harcol az édesapjuk, vagy a harcokban eltűntként tartják nyilván, vagy hadiárvák. Nagyszerű kikapcsolódás ez számukra, nagyon pozitívak az első benyomásaink, és a polgármester által ismertetett program hallatán úgy tűnik, hogy nemcsak öt napra érkeztünk, hanem két hétre. Meggyőződésünk, hogy érdekes lesz, különleges benyomások várnak ránk, hiszen a cél elterelni a gyerekek figyelmét a szomorú hétköznapokról, a problémákról, a frontvonalról várt hírekről, megpróbálni esélyt adni nekik a szebb gyermekkorra.
Ezt követően a gyerekek elfoglalták a kényelmes, meleg szobákat, és már érkezett is a vacsora, a finom pizza.
Rehó Viktória