IX. alkalommal rendezték meg a Kárpátaljai Magyar Szónokversenyt
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete (II. RF KMF FSZI) immár kilencedik alkalommal szervezte meg a Kárpátaljai Magyar Szónokversenyt. Az idei megmérettetésen öt fiatal szónok állt ki hallgatósága elé, hogy március 11-én a szakképzési intézet könyvtárában megossza gondolatait a boldogságról, a szabadságról és a bátorságról tanáraik és diáktársaik előtt.
A verseny zsűritagjai: Fülöp Andrea, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja; Soós Katalin, a II. RF KMF FSZI igazgatója; Csordás László, a Rákóczi-főiskola Filológia Tanszékének docense; Répási Eszter, az intézmény egykori hallgatója, rádiós hírszerkesztő; Szabó Kata, szintén egykori növendék, jelenleg újságíró és író.
Soós Katalin igazgató beszédében hangsúlyozta, hogy büszkék végzőseikre, akik közül többen már kollégáik is. Kiemelte, hogy a korábbi diákok példát mutathatnak a jelenlegi hallgatóknak, akik tőlük is tanulhatnak. A verseny kapcsán úgy fogalmazott, hogy ez egy kiváló lehetőség a fiatalok számára, hogy megmutassák önmagukat és gondolataikat.
Fülöp Andrea konzul köszöntötte a résztvevőket Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Beregszászi Konzulátusa nevében. Beszédében Arisztotelészt idézte, aki meghatározta a jó szónok jellemzőit. Kiemelte, hogy a hatékony kommunikáció akár egy álommunkahely vagy egy jelentős üzleti lehetőség megszerzéséhez is vezethet, hiszen a meggyőző, tartalmas beszédkészség egyre több élethelyzetben válik nélkülözhetetlenné.
A szónokverseny házigazdája, Kudlotyák Krisztina, a szakképzési intézet oktatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyilvános beszéd nagy kihívás, hiszen nemcsak önmagunk számára kell megfogalmaznunk gondolatainkat, hanem mások számára is érthetővé kell tennünk azokat. Kiemelte, hogy nagyra értékeli a versenyzők bátorságát, hiszen nem kis dolog kiállni egy közönség elé. Az idei verseny Periklész gondolatára épült: „…a boldogság titka a szabadság, a szabadság titka viszont a bátorság.”
A versenyzők legfeljebb ötperces szónoklatokat készítettek, amelyeket a hagyományoknak megfelelően március 15-i ünnepi beszédhelyzetben adtak elő, kifejezetten a kárpátaljai hallgatóság számára.
Az értékelést megelőzően Kudlotyák Krisztina megjegyezte, hogy a kárpátaljai diákok közül többen is kimagasló eredményeket értek el az Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokverseny döntőjén. Rávilágított arra is, hogy 1848 történelmi eseményeiről nem könnyű beszélni, hiszen sokan sok mindent elmondtak már a témáról, ám minden résztvevőnek lehetősége van megtalálni benne a saját üzenetét.
A zsűri gondolatait és észrevételeit Szabó Kata összegezte, kiemelve, hogy az idei verseny központi gondolata különösen nagy kihívást jelentett a szónoklatok megírásában. Bátorította a versenyzőket arra, hogy vállalják fel gondolataikat.
A IX. Kárpátaljai Magyar Szónokverseny eredményei:
- helyezett: Béres József (alkalmazott matematika szak, II. évfolyam, felkészítő: Kudlotyák Krisztina)
- helyezett: Máté Eszter (óvodapedagógia szak, II. évfolyam, felkészítő: Kudlotyák Krisztina)
- helyezett: Kalinics Dorina (turizmus és rekreáció szak, II. évfolyam, felkészítő: Kudlotyák Krisztina)
Közönségdíjas: Béres József
Magyarország Beregszászi Konzulátusának különdíjasa: Kalinics Dorina
A helyezettek oklevelet és ajándékcsomagot vehettek át. A verseny első és harmadik helyezettjének szónoklata szélesebb közönség előtt is elhangzik:
Kalinics Dorina március 13-án a Rákóczi-főiskolán, a prof. Herencsár Viktória ArtD. cimbalomkoncertje előtti megemlékezésen mondja el beszédét.
Béres József március 14-én a Rákóczi-főiskola március 15-i ünnepi megemlékezésén osztja meg gondolatait.
Az eseményt megelőzően Jókai Mór születésének bicentenáriumára is emlékeztek. A verseny előtt a II. RF KMF FSZI Jókai Mór esszé- és novellapályázatának eredményhirdetésére is sor került. A pályázat célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a magyar romantika jeles regényírójának műveire.
Eredmények:
Esszé kategória
- helyezett: Máté Eszter (óvodapedagógia szak, II. évfolyam)
- helyezett: Kopasz Réka (turizmus és rekreáció szak, II. évfolyam)
- helyezett: László Antónia (óvodapedagógia szak, II. évfolyam)
Novella kategória
- helyezett: Kopasz Réka (turizmus és rekreáció szak, II. évfolyam)
- helyezett: Mészár Antónia (számvitel és adóügy szak, I. évfolyam)
- helyezett: Varga Jázmin (óvodapedagógia szak, II. évfolyam)
A IX. Kárpátaljai Magyar Szónokverseny és a Jókai Mór esszé- és novellapályázat nemcsak a tehetséges fiatalok számára adott lehetőséget a megmutatkozásra, hanem arra is, hogy a közösség közösen ünnepelje a szép magyar beszédet és az irodalom örökségét. A résztvevők bátorsága, gondolatainak mélysége és kifejező ereje bizonyítja, hogy a szavaknak ma is hatalma van – képesek inspirálni, összekapcsolni és új perspektívákat nyitni. Az ilyen események nemcsak hagyományt teremtenek, hanem jövőt is formálnak, hiszen a szónokok és írók révén a magyar kultúra és gondolkodás élő marad Kárpátalján és azon túl is.
DA