Döntött az EJEB a 2014. május 2-i odesszai események kapcsán
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) döntött a 2014. május 2-án Odesszában bekövetkezett eseményekben életüket vesztettek és megsebesültek hozzátartozóinak követeléseiről. A bíróság Ukrajnát bűnösnek találta az emberi jogok megsértésében, és kitért Oroszország valószínűsíthető érintettségére ezekben az eseményekben – derül ki a bírósági ítéletből, amelyet a Szabadság Rádió (SZR) ukrán nyelvű hírszolgálata ismertetett március 13-án.
„A Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az alperes állam megsértette az Egyezmény 2. cikkelyét annak érdemi részében, amikor nem tudott megtenni minden tőle észszerűen elvárhatót az erőszak megelőzése érdekében 2014. május 2-án Odesszában és ennek az erőszaknak a megállítására azután, hogy kitört, valamint nem volt képes időben intézkedéseket foganatosítani a tűz idején a Szakszervezetek Házában rekedtek kimentésére” – állapította meg a bíróság.
Huszonöt áldozat hozzátartozói nyújtottak be keresetet a bíróságnak, valamint három személy, akik túlélték a Szakszervezetek Házában keletkezett tüzet. A felperesek között voltak két ukránbarát aktivista hozzátartozói, akik lőtt sebekbe haltak bele, valamint három olyan halálos sérüléseket szenvedett személyé, akiket a bíróság „véletlen járókelőknek” ismert el.
„A bíróság álláspontja szerint az, hogy a rendőrség képtelen volt bármilyen komoly kísérletet felmutatni az egységpárti tüntetők ellen irányuló kezdeti erőszakhullám megállítására, együttesen a rendőrség és a Majdan-ellenes aktivisták esetleges összejátszásának nyilvánvaló jeleivel, volt az egyik, ha nem a fő oka a megtorló erőszakhullámnak, amikor a Majdan feldühödött támogatói elhatározták, hogy bosszút állnak” – állítja az EJEB.
A bíróság Oroszországnak a szóban forgó eseményekben való érintettségének kérdésére is kitért.
„Tekintettel Odessza számottevő stratégiai jelentőségére, valamint az Oroszországi Föderáció fentebb jelzett magatartására a Krím félszigeten és Kelet-Ukrajnában, a bíróság nem tekinti minden alapot nélkülözőnek a kormánynak az Oroszországi Föderáció hatóságaitól eredő, erőszakos odesszai provokációkkal való fenyegetettséggel kapcsolatos állításait. Bárhogyan is, aligha várható, hogy egy ilyen jellegű állítást meggyőző bizonyítékok támasztanak alá, különös tekintettel a feltételezett érintettség titkos természetére” – állapította meg a bíróság.
Ukrajnának az elhunytakért egyenként 15 000 euró kártérítést kell fizetnie hozzátartozóiknak, és fejenként 12 000 eurót a három túlélő felperesnek. A legnagyobb, 17 ezer eurós kártérítést annak a Mihail Vjacseszlavovnak a lánya kapja, aki a Szakszervezetek Házában lelte halálát. Ő azt is kifogásolta, hogy indokolatlanul nem adták ki neki apja holttestét, hogy eltemethesse.
Az SZR emlékeztet, 2014. május 2-án hat ember halt meg az ukrán és oroszbarát aktivisták összecsapásában Odessza központjában. További 42 ember vált a tűz és az újabb összetűzések áldozatává a Kulikovói mezőn, a Szakszervezetek Házában. Az aznapi eseményekben mintegy kétszázan sérültek meg.
(szcs/radiosvoboda.org)