Tavaszi nagytakarítás a Kapos utcai temetőben Ungváron

2025. április 24., 10:33

Talán még emlékeznek rá, hogy Ungváron a Kapos utcai, 1966-ban bezárt temetőt a városvezetés néhány éve parkká akarta alakítani. Ez nagy visszhangot keltett, és a városlakók tiltakoztak ellene.

Idén egy lelkes csapat úgy döntött, véget vet a tűrhetetlen állapotnak és próbálják rendezni a területet, ahol egyes adatok szerint mintegy 7 ezer ember nyugszik, köztük a város számos ismert lakosa.

Most harmadik alkalommal hirdetnek tavaszi takarítást a temetőben. Szombaton, április 26-án 9 óra 30 perctől 14 óra 30 percig tervezik a munkát, és bárki csatlakozhat hozzájuk.

„Bármilyen szakaszhoz csatlakozhatnak, ameddig csak akarnak. Örömmel látjuk újra azokat, akik már állandó tagjai lettek a csapatnak, és mindenki mást, aki az előző két alkalommal nem tudott csatlakozni hozzánk, szeretettel várunk ezen a szombaton vállvetve velünk. Célunk, hogy ne csak szavakkal, hanem tettekkel is megmutassuk: a város közössége számára fontos, hogy ne veszítse el az általunk ismert és szeretett Ungvárt.

Hozzanak magukkal kesztyűt (gumírozott), kullancs ellen védő spray-t viseljenek maximálisan zárt szűk ruházatot, zárt cipőt, fejfedőt, hozzanak kerti szerszámokat – metszőollót, gereblyét, villát; ha valaki tudna kölcsönözni egy fűnyírót, az nagyon jó lenne, nagy szemeteszsákokat, uzsonnát, vizet” – olvasható a felhívásukban.

Találkozzunk szombaton Ungváron a Kapos utcai temetőben, melyet tegyünk rendezetté!

(Facebook/RV)