Csíksomlyói búcsú: György Alfréd kamilliánus szerzetes lesz az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka
György Alfréd kamilliánus szerzetes lesz a szónoka az idei csíksomlyói búcsúnak, amelyet június 7-én, pünkösd szombatján tartanak meg az erdélyi Csíksomlyón, a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregben – közölte múlt szerdán az MTI-vel a szervezők nevében Timár Sándor P. Asztrik, a kegytemplom igazgatója.
Az idei búcsú mottója – az 2025-ös szentév jelszavához hasonlóan – „A remény zarándokai”. A fogadalmi búcsú főcelebránsa Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke lesz, az ünnepi szónok pedig György Alfréd, Csíkszentdomokoson született kamilliánus szerzetes.
A búcsú nyitószentmiséje június 6-án pénteken helyi idő szerint 18 órakor lesz a csíksomlyói kegytemplomban, ezt hajnali virrasztás követi. Szombaton 7.30 órakor újabb szentmise lesz a kegytemplomban, míg 10.30 órától ünnepélyes rózsafüzér-imádság a Hármashalom-oltárnál.
A kordon a főpapság vezetésével ugyancsak fél tizenegykor indul el a kegytemplom előtti térről a hegynyeregbe, az ünnepi szentmise pedig 12.30 órakor kezdődik a Hármashalom-oltárnál – írták közleményükben a szervezők.
Szombaton 17 órától csángó mise lesz a Szent Péter és Pál-plébániatemplomban, 18 órától pünkösdi vigília-szentmise a kegytemplomban, amelyet megint virrasztás követ. A kegytemplomban pünkösd vasárnapján 7, 8, 10.30 és 18 órától, pünkösdhétfőn 8, 10.30 és 18 órától tartanak még szentmisét.
(MTI/Kárpátalja)



