A nagydobronyi gyermekotthon kapta a Bach Mindenkinek Fesztivál idei adománygyűjtését
A Bach Mindenkinek Fesztivál 2015-ben alakult azzal a céllal, hogy Johann Sebastian Bach dallamain keresztül mindenkivel megismertessék a zenei kultúránk sokszínűségét és végtelen szépségét. Az első éven Budapest belvárosában megrendezett félnapos, mindössze 40 rövid koncertes eseményből 2025-re igazi nagy fesztivál lett. Johann Sebastian Bach születésnapja környékén, március 16-a és 31-e között 280 településen 400 koncertet adtak már nemcsak Magyarországon, illetve a teljes Kárpát-medencében, hanem több mint egy tucatnyi országban Ausztráliától Kanadáig, ahol magyarok élnek.
A program ingyenes, azonban a Bach Mindenkinek Fesztivál ideje alatt lehetőséget biztosítottak adománygyűjtésre a Te is segíthetsz! Támogató Alapítvány számára, amely több évtizede a legelesettebbekért tevékenykedik szerte a Kárpát-medencében. Kiemelt küldetésük a család nélkül maradt árva, valamint fogyatékkal élő gyermekek támogatása.
Mivel a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon ilyen gyermekeknek nyújt szerető otthont, a gondozottak száma az utóbbi években sajnos jelentősen emelkedik, és az egykori leányintézmény már fiúk ellátására is kényszerül, idén ők lettek az adománygyűjtés kedvezményezettjei.
A pénzösszeget Kovács Zalán László, Artisjus- és Apáczai Csere János-díjas tubaművész, a Bach Mindenkinek Fesztivál igazgatója, Dudás Klára, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem citeraoktatója, a fesztivál aktív fellépője és Pál Sándor, a Te is segíthetsz! Támogató Alapítvány kuratóriumi elnöke június 10-én személyesen hozta el Kárpátaljára.
A magyarországi vendégek érkezése előtt Katkó Andrea, az Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon Jótékonysági Szervezet igazgatójától megtudtuk, hogy az eredetileg 40 sérültre kialakított épület 1995 decemberében lett átadva.
– Ahogy múltak az évek, kicsit bővültünk, az évi 60–70-es átlagnak már egy ideje vége. Az elmúlt másfél évben már a százat ütöttük, most májusra pedig 152 lakónk lett. Több oka van: nem működnek az internátusok, és nagy a beszerzési körlet. A gyámügyek Kárpátalja egész területéről hoznak be gyerekeket, illetve mi is a gyámügyeken keresztül. Hála Istennek még elférünk. Először a főépület felső szintje lett bővítve 2021-ben, aztán az kevésnek bizonyult, és 2023-ban a régi vendégház tetőtere, a konferenciaterem lett beépítve vendégszobává. 2024-ben a vendégház alja lett lakótérré átalakítva, ami ipari konyha és étkező volt, és legutoljára most, 2025-ben a pékség 112 m2-es helyiségét alakítottuk át fiúrészlegnek, ami azt jelenti, hogy három épületet teljes mértékben belakunk. Jelenleg néhány üres ágyunk van. Mostanában nem ritka, hogy 5–8 gyerek jön egyszerre. Valamikor egy év alatt vettünk fel 10–12 gyereket, most van úgy, hogy egy hét alatt érkezik ennyi. Nyilván vannak, akik elmennek, de a szám egyre csak növekszik. Egyelőre meg tudtuk oldani, de ha elfogynak a férőhelyeink, sajnos már mi sem tudunk továbblépni.
Tavaly szeptemberben, amikor Bátyúban bezárták az internátust, onnan először 7 gyerek jött, és az első kisfiú. Így kezdődött a történet a fiúkkal, most húszan vannak, ők egy külön részlegben laknak, de vannak nagyon kicsik is. Tavaly az év második felében, másfél hónap alatt 40 gyerek érkezett, 2025-ben pedig 61. Ez rengeteg! Úgyhogy ennek fejében kértük a támogatásokat, de sajnos nem kaptuk meg csak az előző évit, úgyhogy most elég komoly anyagi hiányunk van. Jelenleg 4 gyerek vár, hogy behozzuk, s a történet itt nem áll meg. Viszont ami megrázó, hogy a gyermekek egyre sötétebb körülmények közül jönnek, ami nem volt jellemző. Sajnos nagy a szegénység és az elhanyagoltság. Most is van egy 7 éves (!) kisfiúnk, akit úgy kellett szocializálni, hogy sem kanállal enni, sem mosdót használni, sem fürdeni nem tudott – mesélte Andrea, miközben megérkeztek a magyarországi vendégek.
Az otthonban élő gyerekek nagyon szeretnek énekelni, a zene fontos része az életüknek, segít feldolgozni a sebeket. A lányok három énekkel köszönték meg a támogatást. Örömmel fellépnének Magyarországon is, de az okmányok hiányban sajnos ez nem lehetséges. Egy ilyen helyen különösen meghatóan szólt a „Biztonságot csak Tőled kapok. Újjá így teremtesz, sebem ápolod, Boldogság, hogy itt van otthonom” kezdetű ének.
Kovács Zalán László tubaművész bemutatta a két hangszert, a magyar citerát és a tubát, a gyerekek számára érdekesen, humorosan mesélt a működésükről, a hangképzésről, a húrokról stb., majd Dudás Klárával néhány zeneművet játszottak, köztük moldvai csángó dallamot és egy Bach-darabot.
– A Bach Mindenkinek Fesztivál egy teljes mértékben alulról jövő kezdeményezés, amelyet a Zeneakadémia doktori iskolájában tanuló néhány társammal együtt indítottunk el. A legnagyobb művészeink, a kiemelkedő zenekaraink, énekkaraink, számos együttes, de természetesen a templomok kórusai, az iskolák együttesei is fellépnek, egy nagyon széles körű paletta az, aki tesz ennek a programnak a sikeréért. Tudjuk, hogy egy ekkora nagy és egy ilyen fontos társadalmi szerepvállalást folytató intézményben ez egy csepp a tengerben, de bízom benne, hogy minden csepp jó helyre megy, és abban is, hogy lesz annyi civil szervezet, annyi gyermekek iránt fogékony más társadalmi kör, akik ezt a tengert folyamatosan tudják csepegtetni – emelte ki Kovács Zalán László fesztiváligazgató, és Pál Sándorral meséltek Bachról, a fesztiválról, a gyűjtésről.
– Különleges és csodálatos koncertekről volt szó, ahol minden részt vevő művész ingyen lépett fel sok koncertteremben, zeneakadémián, a Mátyás-templomban, a református és a katolikus templomokban, és ezeken a helyeken ott voltak az adománygyűjtő dobozok, de ezenkívül nagyon sokan utaltak. A végösszeg 5 283 728 forint lett – összegezte Pál Sándor, a Te is segíthetsz! Támogató Alapítvány kuratóriumi elnöke, és végül taps kíséretében átnyújtották az otthon vezetőségének a borítékot.
Ezenkívül Kövér Imre koordinálásával egy hollandok által gyűjtött kisbusznyi adományt is hoztak, amelyben jó minőségű gyermekruhák, gyermekcipők, felszerelések voltak.
Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke kiemelte:
– A gyermekotthonok minden esetben rászorulnak arra, hogy azon a költségvetési támogatáson, ami úgymond várható, azon túl valami plusz érkezzen, főleg egy olyan országban, ahol háború dúl, a lakosság rohamosan elszegényedik, fiatal családok esnek szét, gyerekek árvulnak el. Óriási nagy szükség van az olyan jellegű támogatásra is, mint a mai, mert egy intézményben, ahol mindig valami történik, ez a mindennapi feladatait teszi könnyebbé, a megoldhatatlannak tűnőket megoldhatóvá. Ebben benne van az isteni gondviselés és az emberek jóindulata. Mindenkinek köszönjük az adakozást – mondta és azt kívánta, hogy az Úr mindig mutasson utat azoknak, akik szeretnének segíteni, hogy eljussanak azokhoz a gyerekekhez, akiket Isten rajtuk keresztül akar patronálni.
Dudás Klára idén és az elmúlt években is több mint egy tucat Bach Mindenkinek Fesztiválon lépett fel mint citerás szólista, és nagyon örült a felkérésnek, hogy a gyermekotthonba is eljöhetett. Hazaindulás előtt bevallotta, elmondhatatlan érzés volt itt fellépni.
– Bepillantást nyertünk abba, hogy mennyi szeretet és gondoskodás van a gyermekotthonban, milyen odaadás veszi körül ezeket a gyerekeket. Úgy érzem, hogy ehhez mi is hozzájárultunk egy kis mértékben azzal, hogy koncertet adhattunk. A zene elemi szinten kapcsolódik a különböző emberi érzésekhez, akár öröm, akár bánat. Köszönjük, hogy itt lehettünk!
Rehó Viktória