Juhász Miklós A madár

fóliázott üvegnek repült

teteme alant hever

döglegyek lárvái

növekednek benne

a mű tér tréfálta meg

kicsiny tudatát

alighogy

repkedni lett kedve

banálisan befejezte

a föld elnyeli majd porát

így élünk mi is

a lét látványos produkció lett

elmék manipulálhatók

virtuális valóságokban

válogathatunk

s bár átvernénk a huncut időt

mégis minden az ősi marad

a remény kaland

kéz a kézben csók a szájon

műmellű nők ölelnek

mímelnek mű szerelmet

a szem hiába kutat és keres

hogy megérinthesse a végtelent

átgázolunk vágyon

kötelező önvádon

döglegyekként lesnek ránk

hamis ideák s ideálok

mű a táj

zöldellnek a tűlevelek

a műanyag fákon

amikről már tavasszal

lehullanak

a műlevelek

ősztelenül jön a tél

ami nem jó

a kis madártetemet

sem temeti be

jótékonyan

a könnyes szem elől

a hó

Juhász Miklós 1956-ban született Tatán, ma Oroszlányban él. „Nem tartja magát alkotóművésznek, csak egy embernek, akit érdekel a környezete, a magyarság helyzete, mindennapi életünk alakulása.” A tavalyi Ünnepi Könyvhéten ismerkedtem meg vele az AB-ART Kiadó pavilonjánál. Mindkettőnknek Balázs F. Attilánál jelent meg a legutóbbi kötetünk a Kortárs költők sorozat részeként. A beszélgetésünk végén könyvet cseréltünk. A Tó mellett című verseskötete 2024-ben látott napvilágot, ez az ötödik a sorban. Először több jelöltem is volt, de úgy éreztem ez a vers amolyan látlelet, „kórtünete” a kornak, amelyben élünk. Csak egy gondolat bánt engemet, hogy ily rút legyen a világ, a Teremtő miért engedi meg? Miért hajszolja az ember annyira az életet, miközben halált vedelve tékozol el éveket? Eltévedtünk ebben a túlcsordult szabadosságban, az erkölcsi támpontok feloldódtak a nihil elmesavában. „átgázolunk vágyon / kötelező önvádon / döglegyekként lesnek ránk / hamis ideák s ideálok…”

Mindegy, hogy oda vagy ide állok, mindig a kisstílű hatalmaskodók útjában állok. Mert állok és nem fekszem a porban a lábuk előtt, alamizsnára várva. Mikor dobnak már elém egy kis koncot, remélve, nem jelentek számukra értéktelen koloncot. „így élünk mi is / a lét látványos produkció lett / elmék manipulálhatók / virtuális valóságokban…”

Morpheus ma már nem ajánlja fel a piros és a kék pirulát, csak látszat, hogy szabadon választhatok. Az ember lassan ösztönlénnyé válik, engedelmes szürke fogyasztó, akarat nélküli báb. „a szem hiába kutat és keres / hogy megérinthesse a végtelent…”

Lengyel János