Lefoglaltak 3,2 milliónyi vagyont Ukrajna közegészségügyi főorvosától
A Speciális Korrupcióellenes Ügyészség (SZAP) ügyésze a Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) anyagai és a törvényben meghatározott eljárással saját hatáskörben beszerzett bizonyítékok alapján keresetet nyújtott be a Legfelsőbb Korrupcióellenes Bírósághoz (VAKSZ) indítványozva, hogy a testület ismerje el jogalap nélkülinek Ukrajna egészségügyi miniszterhelyettesének, országos közegészségügyi főorvosnak több mint 3,2 millió hrivnyás vagyonát, és azt hajtassa be az állam javára (polgári vagyonelkobzás) – közölte weboldalán a NAZK szeptember 12-én.
A közlemény szerint 2021–2022-ben a tisztviselő, akinek nevét a NAZK nem említi, két telekre és két lakóépületre tett szert Kijev megyében. A miniszterhelyettes bevételeinek és kiadásainak elemzése alapján azonban megállapítást nyert, hogy ezeket a vagyontárgyakat nem szerezhette meg törvényes forrásból.
Ilyen körülmények között a SZAP ügyésze keresettel fordult a bírósághoz, hogy nyilvánítsa ezeket a vagyontárgyakat jogalap nélkülieknek, és hajtassa be azokat az állam javára a Polgári perrendtartási törvénykönyv 290. cikkelyével összhangban.
A VAKSZ zárolta a szóban forgó vagyontárgyakat.
A korrespondent.net emlékeztet, hogy a kereset benyújtásakor a közegészségügyi főorvosi tisztséget Ihor Kuzin töltötte be.
(pszv/nazk.gov.ua/korrespondent.net)



