Moszkva szerint „szünet” állt be a fogolycserében
Bizonyos szünet állt be az Oroszország és Ukrajna közötti fogolycserében, de ez nem jelenti azt, hogy ezeket a cseréket ne lehetne folytatni – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, akit a korrespondent.net idéz szeptember 17-én, szerdán.
Emellett szerinte Moszkva továbbra is nyitott a tárgyalási folyamatra Ukrajnával.

Peszkov hozzátette, hogy „az Oroszországi Föderáció számára változatlanul az a legjobb, ha politikai és diplomáciai eszközökkel rendezik az ukrajnai helyzetet”.
Előzőleg a korrespondent.net az orosz médiára hivatkozva arról számolt be, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette: a Kremlnek globális megállapodásra van szüksége Ukrajnával kapcsolatban.
Jelezte továbbá, hogy „a tűzszünet és a rendezési megállapodás nem működött”.
Korábban Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy Oroszország ultimátumai egyre őrültebbek. Ideje újabb kemény szankciókkal sújtani az orosz katonai gépezetet, és kijózanítani Moszkvát – jegyezte meg a tárcavezető a korrespondent.net szerint.
(korrespondent.net/Kárpátalja)


