Trump arra számít, hogy a kínai vezető együtt fog működni az ukrajnai háború befejezésében
Donald Trump kijelentette, hogy kormánya keményen dolgozik az Oroszország és Ukrajna közötti háború befejezésén, és számít az együttműködésre Hszi Csin-ping kínai vezetővel a háború lezárása érdekében – írta az Ukrinform Trumpnak a Fehér Ház Ovális Irodájában tartott sajtótájékoztatójára hivatkozva szeptember 20-án, szombaton.
„Nagyon keményen dolgozunk az Oroszország és Ukrajna közötti kérdés megoldásán. Meglátjuk, mi történik ott” – fogalmazott.

Trump ugyanakkor meggyőződésének adott hangot, hogy a kérdés megoldódik. Hozzátette: miután pénteken beszélt Hszi Csin-pinggel, úgy véli, hogy Kína is bekapcsolódik a rendezési folyamatba.
„Hszi elnökkel beszéltünk erről, és azt hiszem, valóban szeretné, ha ez megtörténne. És azt hiszem, együtt szándékozik működni velünk ennek érdekében” – hangsúlyozta az amerikai elnök.
Újra arról beszélt, hogy Zelenszkij és Putyin „gyűlölik egymást”, és ismét dicsérte magát, amiért „hét háborút állított meg”, hangsúlyozva: „soha senki sem tett még ehhez hasonlót”. Ugyanakkor Trump megismételte az orosz agresszióval kapcsolatos álláspontját: „Ez egy olyan háború, amelynek soha nem lett volna szabad elkezdődnie. Ez egy olyan háború, amely soha nem történt volna meg, ha én lettem volna az elnök.”
(ukrinform.ua/Kárpátalja)


