Milyen célt szolgált a Stonehenge?

Dél-Angliában, a Salisbury-síkságon, az Avon folyó mellékén egy árokkal és töltéssel övezett, kissé romosan is impozáns, hatalmas kőépítmény emelkedik, a Dél-, Nyugat- és Észak-Európában az újkőkorszakban és a bronzkor elején virágzó megalitikus kultúra egyik legpompásabb emléke: a Stonehenge. De miként s miért építették fel?

Mint a régészek kiderítették, a Stonehenge több szakaszban épült fel, formája pedig több változáson is átesett, mielőtt elnyerte volna végső alakját. Az első építési szakaszra Kr. e. 3100 körül, a késő neolitikumban került sor, ekkor egy mintegy 98 m átmérőjű, 6 m széles és 1,4–2 m mély, kör alakú árkot ástak, a kitermelt mészköves törmelékből pedig az árok belső oldalán töltést emeltek. A létesítmény belsejébe a kör északkeleti részén vezetett be a bejárat, mely a későbbi építési fázisokban is fennmaradt. Ez az ún. sugárút, a bejáratnál pedig két kőoszlopot állítottak fel, melyek közül az egyik máig fennmaradt. A töltésen belül több sírra bukkantak, így bizonyos, hogy temetkezési hely volt, de valószínű, hogy szertartásokra is sor került, s már ekkor is végeztek itt csillagászati megfigyeléseket, a Stonehenge középpontjától 75 m-re, a sugárútnál álló, 4,9 m magas, 35–60 tonnásra becsült sarokkő azt a pontot jelöli, ahol az építmény középpontjából nézve a nap felkel, illetve lenyugszik a napfordulók alkalmával. A második építési időszakra Kr. e. 2100 táján került sor, amikor gyökeresen átalakították a Stonehenge-t. Az árkon és a töltésen belül mintegy 80, egyenként 4 tonna súlyú, színük alapján kékkőnek is nevezett granulitoszlopot állítottak fel, melyekből két bezáratlan koncentrikus kört formáztak. A Stonehenge bejáratnál álló granulitoszlopokat pedig úgy helyezték el, hogy a létesítmény középpontjából nézve a nyári napforduló idején a napkelte irányát mutassák, s külön érdekesség, hogy a kékköveket 390 km messziről, Wales délnyugati részéből, a Preseli-hegységből szállították ide, tengeren, folyókon és szárazföldön át. Kr. e. 2000 körül aztán kezdetét vette a harmadik, utolsó építési időszak, amikor ismét átépítették a Stonehenge-t. Ezt az építkezési fázist a), b) és c) korszakra bontjuk. Az a) korszakban felállították az építmény ma is álló külső kőkörét, melynek felfelé keskenyedő oszlopait kőgerendákkal hidalták át. A kőoszlopok tetején bemélyedéseket véstek ki, a kőgerendák alsó oldalának a megfelelő helyein pedig kiemelkedéseket faragtak ki, hogy a kőgerendák pontosan illeszkedjenek a kőoszlopok tetejére, így a külső kőkört eredetileg tökéletes, kőgerendákkal fedett oszlopsor alkotta. S bár a későbbi évezredekben kőbányának használták a Stonehenge-t, részlegesen máig fennmaradt az impozáns oszlopsor, melynek kövei 9 m hosszúak, és 50 tonnát nyomnak. A külső kőkörön belül pedig patkó alakban állították fel az öt trilitet – hármas követ –, melyek két álló és egy rajtuk vízszintesen fekvő kőtömbből tevődnek össze. A trilitek magassága 8,18 és 7,62 m között van, az ún. óriás hármas kő pedig mintegy 10 m magas. A b) fázisban aztán a patkón belül felállítottak húsz, a Stonehenge második építési időszakában felállított kékkövet, melyeket megközelítőleg ovális alakban rendezték el. A c) korszakban pedig, Kr. e. 1700 körül a trilitek patkóján kívül felállították a Stonehenge második építési időszakából fennmaradt további, mintegy 60 kékkövet, míg a sugárutat kb. 2780 m-es hosszúságban meghosszabbították, egészen az Avon folyóig. Ám ezt követően az építményt ismeretlen okból magára hagyták.

Milyen célokat is szolgált a Stonehenge? Fentebb már szó esett a sarokkő és a bejáratnál álló két kékkő csillagászati funkciójáról. Ám az építmény középpontjában álló ún. oltárkövet is úgy helyezték el, hogy a téli napforduló időpontjában a legnagyobb trilit két kőoszlopa között pont a közepére süssön a lenyugvó nap. A Stonehenge segített a nap- és holdmozgások követésében, a napok, a hónapok, az évszakok számontartásában, ami fontos volt egy földművelő civilizáció számára. Emellett amolyan ókori Lourdes-ként gyógyító helynek is tekinthették, mivel a Preseli-hegységben fakadó forrásoknak egy máig élő legenda szerint gyógyító erejük van, s ezen erő hordozóinak tarthatták a kékköveket is. Erre utalnak az építmény közelében feltárt sírok egy részében talált csontvázak is, melyek vizsgálata szerint az elhunytak különböző betegségekben szenvedtek, s gyógyulni jöttek ide. A granulittömböket azonban nem csak vélt gyógyító erejük miatt hozhatták a Stonehenge-be. Az ún. oltárkövet a vegyelemzése szerint ugyancsak messziről, 1000 km távolságból, Skóciából szállították ide, s érdekes, hogy a skót kőkörök hasonlítanak a Stonehenge-hez, ami a két terület szorosabb kapcsolatára utal. A feltevések szerint pedig a Skóciából, Walesből, illetve a Stonehenge közeléből származó kövek arra is utalnak, hogy az építmény a Nagy-Britannia különböző részein élő törzsek szövetségét is jelképezte, s a törzseket egyesítő szertartások helyszíne is volt. De miként oldották meg a kövek szállítását? Valószínűleg faszánokon vonszolták azokat emberek és igába fogott szarvasmarhák, legalábbis szárazföldön. A szállításnak és a kőtömbök felállításának a kérdése még nyitott.

Lajos Mihály