Oroszország az eddigi legnagyobb csapást mérte az ukrán gázinfrastruktúrára
Október 3-ára virradóra az oroszok a teljes körű háború kezdete óta a legnagyobb támadást hajtották végre a Naftohaz Csoport gázkitermelő létesítményei ellen – jelentette a dengi.ua a vállalat sajtószolgálatára hivatkozva.
A Naftohaz tájékoztatása szerint az orosz hadsereg 35, köztük jelentős számú ballisztikus rakétát lőtt ki, és 60 drónnal mért csapást a Harkiv és Poltava megyei létesítményekre. Egy részüket sikerült lelőni.

Szerhij Korecjkij, a Naftohaz Ukrajini Nemzeti Részvénytársaság igazgatótanácsának elnöke szerint a támadás következtében a Naftohaz létesítményeinek egy jelentős része megrongálódott, néhol a károk kritikusak.
A Naftohaz, a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata és más sürgősségi szolgálatok szakemberei jelenleg is a helyszínen dolgoznak.
„A csapás következményeinek felszámolása folyamatban van. Ukrajna partnereivel együttműködve azon dolgozunk, hogy a csapásra és annak az általános helyzetre gyakorolt hatására adott válasz gyors és elégséges legyen. A terror sehol sem érheti el célját” – hangsúlyozta Korecjkij.
(dengi.ua/Kárpátalja)



