Vujity Tvrtko újra Beregszászban
Október 11-én a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Beregszászi Képzési Központja adott otthont a Baptista Szeretetszolgálat és a Kárpátaljai Baptista Jótékonysági Alapítvány szervezésében Vujity Tvrtko Pulitzer-emlékdíjas riporter előadásának. Az exkluzív találkozón a népszerű riporter megosztotta gondolatait, élményeit és üzenetét a kárpátaljai közösséggel.
Nagy Csaba, a Kárpátaljai Baptista Jótékonysági Alapítvány elnöke elmondta, hogy a rendezvény szervesen illeszkedett az alapítvány küldetéséhez. Mint hangsúlyozta, szervezetük célja, hogy a helyi embereket támogassa – legyen szó gyerekekről, felnőttekről, menekültekről vagy a magyar közösség tagjairól. „Tvrtko meghívása magától értetődő volt – mondta Nagy Csaba. – Olyan ember, aki nemcsak sokat látott a világból, hanem képes a legnehezebb helyzetekben is bátorítani másokat. Szívügyünk a kárpátaljai magyarság, és hittük, hogy az ő üzenete erősíteni fog bennünket, segít megőrizni a hitünket és a kultúránkat.”
A televíziós újságíró elmondta: számára ez az este különös jelentőséggel bírt. „A világ körüli utazásaim célja mindig az volt, hogy szélesítsem az emberek látókörét – fogalmazott Tvrtko. – Ha valami jót vagy rosszat látok, és azt továbbadom, talán segítek másoknak is más szemmel nézni a világot.”
A közel kétórás előadás során Tvrtko történetei mélyen megérintették a hallgatóságot. Az est egyszerre volt megható és humoros, tele olyan pillanatokkal, amelyek hosszú időre bevésődnek a résztvevők emlékezetébe. A riporter a világ különböző pontjairól hozott emberi sorsokról beszélt, és arról, hogy a legnehezebb időkben is lehet erőt meríteni az emberi jóságból és kitartásból.
Az előadást követően a riporter nemcsak szavaival, hanem tetteivel is példát mutatott: hatszámjegyű támogatási összeget adott át a Kárpátaljai Baptista Jótékonysági Alapítvány elnökének, hogy tovább folytathassák a helyi közösség támogatását.
Az est zárásaként Vujity Tvrtko meghatottan fogalmazott: ha az előadás után akár csak egyetlen ember is több erőt, hitet vagy reményt érez magában, akkor már érdemes volt eljönnie. Hozzátette, számára ez az este nemcsak egy állomás volt, hanem egy szívből jövő küldetés – mert tudta, hogy most Kárpátalján van a helye.
A közönség hosszan tartó tapssal köszönte meg az előadást – nem csupán egy riporternek, hanem egy embernek, aki szívvel-lélekkel állt ki a közösség mellett.
DA



