Tudomány-népszerűsítés Beregszászban és Ungváron
Kárpátaljai Vándoregyetem
Immár 14. alkalommal zajlott október 20‒23. között a Kárpátaljai Vándoregyetem, amelyet minden évben a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervez a Soós Kálmán-ösztöndíjprogram keretében. A rendezvénysorozat idén öt helyszínen zajlott: a házigazda a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem volt, továbbá a Kálvin János Református Szakkollégiumban, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán‒Magyar Oktatási‑Tudományos Intézetében, a Szent Gellért Római Katolikus Szakkollégiumban, valamint az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégiumban.
Az első előadás napján, október 20-án délután, a Kálvin János Református Szakkollégiumban négy előadó különféle témákban osztotta meg kutatási eredményét és gondolatait. Prof. dr. Bacsó Róbert Kárpátalja társadalmi, gazdasági és területi folyamatai címmel tartott előadást, amelyben a régió aktuális társadalmi és gazdasági változásait elemezte. Dr. Csordás László Trauma és kárpátaljai identitás – Nagy Zoltán Mihály A Sátán fattya-trilógiájának szövegvilága című prezentációjában a kárpátaljai irodalom identitás- és traumafeldolgozó aspektusait vizsgálta. Dr. Sztojka Miroszláv Beszélgetés akadályok nélkül: hatékony kommunikáció a GPT-vel című előadása a mesterséges intelligencia és az emberi kommunikáció kapcsolatát járta körül, míg dr. habil. Váradi Natália Kárpátalja történelmi egyházainak helyzete az 1956-os forradalom idején című előadása a térség egyházi életének történelmi kontextusát mutatta be. A program további részében az előadók ellátogattak kutatásaikkal más helyszínekre is, köztük a megyeszékhelyre.
A Vándoregyetem nem csupán tudományos előadásokról szól: kulcsfontosságú a közösségépítés, az interdiszciplináris eszmecsere és a kárpátaljai magyar felsőoktatás támogatása is. Az esemény célja: a kárpátaljai magyar nyelvű felsőoktatásban dolgozó kutatók, oktatók számára olyan szakmai fórumot biztosítani, ahol bemutathatják munkájukat, eredményeiket – és egyben közösséget építhetnek.
LI



