A középkor leghosszabb katonai konfliktusa volt
A százéves háború
Anglia és Franciaország közös történelmében akadtak ugyan békés időszakok is, sőt még dinasztikus kapcsolatok is szövődtek uralkodóházaik közt, ám a két ország nagyon sokszor konfrontálódott egymással, egészen az antant létrejöttéig. Katonai konfliktusaik közül pedig a nemzedékek során átívelő, 1338-tól 1453-ig, 116 évig elhúzódó százéves háború volt a leghosszabb ideig tartó fegyveres konfliktus.
A háború kiváltó oka az volt, hogy XIV. század első felében uralkodó III. Edward angol király dinasztikus kapcsolatai révén a francia trónt is meg akarta szerezni, ezért 1338-ban hadat üzent Franciaországnak. A harcok kezdetén az angolok ostrom alá vették Cambrai, majd Tournay várát, ám a várőrségek sikeresen megvédték az erődítményeket. 1346-ban aztán minden addiginál nagyobb brit sereg szállt partra Normandiában, átkelt a Somme folyón, majd miután Edward király megtudta, hogy erős francia haderő közeledik felé Fülöp király vezetésével, Crécynél védelmi állást foglalt el egy magaslaton, ahol szárnyait egy erdő, illetve egy szakadék védte. A francia lovagi sereg 1346. augusztus 26-án reggel, szakadó esőben vonult fel a magaslat alá, majd támadásba lendült. Ám az angol íjászok elsöprő erejű nyílzáporában azonban rendre összeomlottak a lovasrohamok, csak kevés francia lovag jutott fel nagy nehezen a meredek lejtőjű magaslatra, akikkel aztán az angol lovagok végeztek. A súlyos veszteségeket szenvedett francia sereg végül visszavonult. Ezt követően Edward megostromolta Calais várát, és 11 hónapig elhúzódó kemény harc árán elfoglalta. Az erősség kapitulációja után a két uralkodó fegyverszünetet kötött. 1355-ben aztán ismét angol támadás indult Franciaország ellen. A Fekete Edward herceg vezette brit sereg körülzárta Romorantin városát, ám a Jó János király parancsnokolta francia haderő felmentette a várost, és Poitiers felé szorította ellenségét. Az angolok itt megerődített állásokat építettek ki, a támadó francia lovasság és gyalogság rohamait pedig újra és újra visszavetette az angol íjászok folyamatos „tüze”, majd ellentámadásba lendültek az angol lovagok, és megsemmisítő vereséget mértek a franciákra. A harcok még öt évig elhúzódtak, melyek végén Franciaország békét kért, és súlyos feltételek mellett alá is írta azt.
A franciák a hadsereg és a hadiflotta megerősítésére használták fel a békeéveket, s 1369-ben már ők lendültek támadásba. Seregüket Guesclin Bertrand lovag vezette, aki egymás után aratta győzelmeit az angolok fölött, miközben La Rochelle-nél a francia hajóhad is megverte a szigetország flottáját, így 1380-ban immár az angolok kértek békét, melynek értelmében öt tenger menti város kivételével minden hódításukról lemondtak. 1415-ben azonban V. Henrik vezetésével ismét angol csapatok szálltak partra Normandiában, előrenyomultak a Somme mentén, majd átkelve a folyón, 1415. október 25-én Azincourtnál összecsaptak a francia királyi sereggel. Az ütközetet az angol íjászok támadása vezette be, a francia lovagok ellentámadása pedig összeomlott a brit íjászok nyílzáporában. Ezt követően az egész angol sereg rohamra indult, és tönkreverte a francia haderőt. Azincourt-i győzelmük után a britek a Loire-ig elfoglalták Franciaországot, 1428-ban pedig az erős őrség által védett Orleans alá vonultak, melyet erődökből és bástyákból álló ostromzárral vettek körül. Ez volt az egyetlen város, amelyik még francia kézben volt a folyótól északra, és lezárta a királyság déli részébe vezető utat. Eleste magával vonta volna Franciaország teljes lerohanását, amivel mindkét fél tisztában volt. 1429 tavaszán aztán egy fiatal lány, Jeanne d’Arc jelentkezett a francia trónörökös, Károly herceg udvarában, kijelentve: őt Isten bízta meg azzal, hogy kiűzze az angolokat a hazájából. Károly megbízta Orleans felmentésével. Május elején Jeanne seregével átjutott az ostromzáron, majd újabb francia csapatok követték. Elfoglalták a kulcsfontosságú Szent Lajos-bástyát, majd a Szent Ágoston-bástyát is, ahová az angolok nagy erőket összpontosítottak, május 7-én pedig megtámadták a britek Loire menti táborát, a város helyőrsége is kitört, s a franciák súlyos vereséget mértek ellenségeikre. Orleans felmentése után Jeanne d’Arc felszabadította Jargerout, Beangencyt, majd Pataynál újabb győzelmet aratott. Voltak azonban, akik irigykedtek sikereire, a Compiegne-nél vívott harcban pedig elárulták, és angol kézre juttatták. Ruen-ban az inkvizíciós törvényszék boszorkányság vádjával máglyára küldte. Tűzhalála azonban semmilyen kihatással sem volt a harcok további menetére. Orleans felmentése a háború fordulópontját jelentette. A hadászati kezdeményezés ezt követően szilárdan a franciák kezébe került, akik 1453-ra egész országukat felszabadították, az angolok pedig végleg felhagytak a francia trón megszerzésére tett kísérleteikkel.
Ami pedig Jeanne d’Arc utóéletét illeti… Perét újratárgyalták, posztumusz felmentették a boszorkányság vádja alól, sőt később a katolikus egyház szentté avatta, s máig Franciaország védőszentje.
Lajos Mihály
