II. Kárpát-medencei Család Konferencia
A család mint megtartó erő, a közösség mint horgony – ezek voltak a legfontosabb üzenetei a II. Kárpát-medencei Család Konferenciának, amelyet november 7-én rendeztek meg az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központban. A rendezvényen magyarországi és kárpátaljai közéleti, egyházi és civil vezetők osztották meg gondolataikat a hitről, összetartásról és a család központi szerepéről a magyarság megmaradásában.
A rendezvényt Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, valamint Demkó Ferenc görögkatolikus püspöki helynök áldása nyitotta meg. Demkó atya köszöntőjében arról beszélt, hogy „minden a helyére kerül majd, hiszen a család ezt jelenti”, míg Zán Fábián püspök úr a 118. zsoltárból idézve erősítette meg: a hit és a család az ember legbiztosabb támaszai a nehéz időkben.
Tarpai József, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének (KMNE) elnöke kiemelte: a konferencia alkalmat ad arra, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben is meglássuk a pozitívumokat – a kitartás, az alkalmazkodás és a túlélés példáit. Hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarság számára a közösség és a család adja a reményt a jövőre nézve.
A magyar kormány képviseletében Beneda Attila, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében hangsúlyozta: „A család ma is a legnagyobb erő, amely segít átvészelni a viszontagságokat.” Hozzátette, fontos, hogy a kárpátaljai magyarság érezze az anyaország támogatását, mert „ha összefogunk, a magyarság mindig kitart egymás mellett”. Henry Ford gondolatát idézve így fogalmazott: „Ha összejövünk, az a kezdet; ha összetartunk, az a haladás; ha összefogunk, az a siker.”
A helyettes államtitkár a lelki támogatás mellett a gyakorlati segítség fontosságát is kiemelte, példaként említve a Köldökzsinór programot, a külhoni óvodai és bölcsődei fejlesztéseket, valamint a családtámogató kezdeményezéseket. „A család az egyetlen horgony, amely megtart a hullámzó tengeren” – zárta gondolatait Karen Hawkins szavaival.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Szász Jenő Isten szolgálataként értelmezte a magyarság helytállását: „Magyarként kell szolgálnunk a szülőföldünket és közösségeinket – felelősséggel, hűséggel és hittel.” Hangsúlyozta, hogy a KMNE példamutató tevékenysége a jövőbe vetett hitről és az élet továbbadásáról szól, hiszen ők a jövő zálogai: gyermekeik által jövőt teremtenek a magyarság számára.
Márton Zsuzsanna, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke szintén az összetartás erejét hangsúlyozta. Mint mondta: „Itt a bizonyíték arra, hogy lehet értéket teremteni, lehet közösségben, egymásra figyelve élni. Mi, külhoni magyarok is hisszük, hogy csak akkor maradhatunk meg, ha összetartunk és vigyázunk egymásra.”
A Miskolci Nagycsaládosok Egyesületének elnöke, Bak László személyes hangvételű köszöntőjében arról beszélt, mennyire büszke kárpátaljai gyökereire, és arra, hogy a nagycsaládos közösségek „egy kis közösséget alkotnak a nagy egészben”, ahol valódi összetartozás és egymás iránti felelősség él.
A szakmai program részeként Hires-László Kornélia, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont vezetője mutatta be friss kutatásuk eredményeit Otthon a határon: a KMNE-családok identitása és mindennapjai 2025-ben címmel. Az előadás rávilágított arra, hogy a fiatal nagycsaládosok legfontosabb támaszai a nagyszülők, s a konzervatív értékrend továbbra is megtartó erő közösségeikben.
A délutáni kerekasztal-beszélgetés – Szilágyiné Tóth Gabriella alelnök moderálásával – Hangok a múltból, arcok a jövő felé címmel zajlott. Részt vett rajta Dóka Viktória, a KMNE Családi kör magazinműsorának korábbi felelős szerkesztője, Marosi Anita, a KMNE interjúköteteinek szerkesztője, valamint Rajkó Balázs, a magazin jelenlegi szerkesztője. A beszélgetés során számos megható és vidám történet hangzott el a nagycsaládosok életéből – történetek, amelyekben a humor, a kitartás és a szeretet közös nevezőként jelent meg.
A rendezvény végén állófogadás várta a résztvevőket, ahol kötetlen beszélgetés és közösségi találkozás zárta a napot.
A szervezők külön köszönetet mondtak támogatóiknak – Magyarország Kormányának, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, valamint a Nemzeti Együttműködési Alapnak – azért, hogy hozzájárultak a rendezvény létrejöttéhez.
A hit, a szeretet és az összetartás a legnagyobb erő, amely a magyarságot – határokon innen és túl – megtartja.
DA



