Közös főhajtás Beregszászban a málenkij robot áldozatainak emlékére
1944 novemberében a szovjet hatóságok „háromnapi jóvátételi munkára” hívták be Kárpátalja több mint tízezer civil férfilakosát. A magyar és sváb fiatalok, apák, nagyapák nem térhettek haza: gyalog meneteltették őket a szolyvai gyűjtőtáborba, majd onnan a Gulág táboraiba. Sokan közülük ott haltak meg, nyughelyükről máig nincs információ. A hazatérők többsége sem élhetett hosszú életet a megpróbáltatások következtében. Az ő emlékük előtt hajtottak fejet november 18-án Beregszászban, ahol a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem, a Beregszászi Polgármesteri Hivatal és a történelmi egyházak közösen szerveztek megemlékezést a málenkij robot áldozatainak tiszteletére.
A rendezvény a Rákóczi Egyetem udvarán kezdődött, ahol a résztvevők nemzeti imádságunk eléneklését követően megkoszorúzták Matl Péter Gúzsban című alkotását. Az eseményen jelen volt Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke és a Beregszászi Középszintű Szervezet elnöke is, aki a KMKSZ nevében helyezte el a megemlékezés koszorúját.
A néma tiszteletadás után a jelenlévők közösen indultak át a református templomba, ahol ökumenikus istentiszteletre került sor. Isten igéjét Molnár János római katolikus esperes, Demkó Ferenc görögkatolikus püspöki helynök és Taracközi Ferenc református vezető lelkipásztor tolmácsolta.
Az eseményen felszólalt Dergán Ádám, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának általános főigazgató-helyettese, aki beszédében emlékeztetett arra, hogy a Gulág, a Gupvi és a málenkij robot fogalmai mára sok fiatal számára „szinte már semmit sem jelentenek”, holott a XX. század egyik legnagyobb magyar tragédiáját hordozzák magukban. Kiemelte a Nemzeti Emlékezet Bizottságának feladatát a történetek megőrzésében és bemutatásában, valamint szólt az emlékezés közösségteremtő erejéről. Mint mondta: „Az ilyen események […] segítik a méltó megemlékezést és a leszármazottak által hordozott transzgenerációs traumák oldását.”
Ezt követően Csernicskó István, a Rákóczi Egyetem rektora osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Beszédében arról szólt, milyen nehéz történelmi és földrajzi környezetben él a kárpátaljai magyarság, mégis hogyan maradt meg közösségként a XXI. században is. Mint fogalmazott: „Szerteágazó gyökerek nélkül szinte lehetetlen megkapaszkodni.”
Hangsúlyozta, hogy a közösség megtartó erejét a múlt emlékei, a nyelv és a kultúra adják, ám ezek a gyökerek csak akkor maradnak erősek, ha időről időre tápláljuk őket. Köszönetet mondott minden jelenlévőnek, amiért együtt őrzik a közös múlt emlékezetét. Szavai szerint: „Amíg van mire emlékezni, amíg vannak, akik emlékezzenek, addig élnek a gyökerek és táplálnak bennünket.”
Csernicskó István szavai után a meghívott vendégek felolvasták a több mint 300 beregszászi áldozat nevét, majd a résztvevők elhelyezték a megemlékezés koszorúit a református templom falán.
A megemlékezés gyertyás menettel folytatódott a Beregszászi 5. Számú Tarasz Sevcsenko Líceum falán elhelyezett emléktáblához, és végül a Széna téren álló emlékműnél zárult, ahol közös koszorúzással adóztak az elhurcoltak emléke előtt.
KV
