A Kreml szerint nincs kompromisszum az Egyesült Államokkal Ukrajna ügyében
Jurij Usakov, az orosz elnök asszisztense a Donald Trump csapatával folytatott megbeszélés után kijelentette, hogy még nem sikerült megtalálni az ukrajnai háború lezárására vonatkozó terv kompromisszumos változatát – jelentette az Ukrajinszka Pravda az orosz sajtóra és Usakov sajtótájékoztatójára hivatkozva december 3-án, szerdán.
„Eddig nem született kompromisszum, de néhány amerikai javaslat többé-kevésbé elfogadhatónak tűnik, bár meg kell őket vitatni. Bizonyos számunkra felajánlott megfogalmazások nem felelnek meg nekünk” – közölte az orosz tisztviselő.
Vlagyimir Putyin találkozója Steve Witkoff-fal, az amerikai elnök különmegbízottjával, és Jared Kushnerrel, Trump vejével közel öt órán át tartott. Putyin asszisztense, aki szintén jelen volt a találkozón, azt mondta, hogy a megbeszélés „az amerikai javaslatok lényegére vonatkozott, nem a béketerv konkrét megfogalmazásaira”.
A Kreml képviselője szerint a kezdeti, 27 pontból álló amerikai „béketerv” mellett Moszkva további négy dokumentumot kapott. Ezek tartalmáról nem kívánt nyilatkozni.
Szerinte az orosz fél hangot adott „kritikus, sőt negatív hozzáállásának” számos javaslattal kapcsolatban, bár a Kreml „kész beleegyezni” egyes pontokban.
Usakov szerint „a területi kérdés a legfontosabb” mind az oroszok, mind az amerikaiak számára.
Emellett állítólag a találkozón szó esett az Oroszország és az Egyesült Államok közötti „gazdasági együttműködés hatalmas kilátásairól”.
Putyin és Trump személyes találkozójának lehetőségével kapcsolatban Usakov azt mondta, hogy jelenleg nem tervezik.
(pravda.com.ua/Kárpátalja)



