A KMNE helyi összekötőinek évkezdő találkozója Beregszászban
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) idén első alkalommal tartotta meg a helyi összekötők találkozóját. A szervezet életében háromhavonta ismétlődő eseménynek ezúttal a beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház adott otthont.
A KMNE azon szervezetek közé tartozik, amelynek taglétszáma az országban dúló háború ellenére folyamatos növekedést mutat – ez egyrészt arról tanúskodik, hogy a helyi magyar családokban megszületnek a harmadik gyermekek, másrészt azt is jelzi, hogy az egyesület közösségépítő és -erősítő programjai meglehetősen vonzók a családok számára. A KMNE vezetése az egyesület fennállása óta azt a célt tartja szem előtt, hogy tagcsaládjaikat értékes, közösségformáló és maradandó élményeket nyújtó rendezvényekkel szólítsa meg. A szervezet a nehézségek ellenére az elmúlt évben is sikeresen megvalósította tervezett programjait, melyek között voltak a közösség megtartására irányuló, valamint a tagcsaládokat támogató jellegűek is. Az idei év első összekötő-találkozója nem csupán a következő időszak terveiről szólt, hanem az elmúlt év eseményeinek áttekintésére is alkalmat teremtett, hiszen a jelenlévők megoszthatták egymással tapasztalataikat, értékelhették a megvalósult programokat, valamint javaslatokat fogalmazhattak meg a szervezési munka finomítására vonatkozóan.
Az eseményen Tarpai József, a KMNE elnöke és Szilágyiné Tóth Gabriella alelnök üdvözölte az összekötőket, akik köszönetet mondtak a kitartó munkáért. Az elmúlt év tapasztalatait összegezve kiderült: az egyesület a háborús körülmények ellenére is rendkívül aktív évet zárt. A rendezvények iránti igényt jól szemléltetik a részvételi adatok is: például a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékpark területén szervezett gyermeknapon több mint ezren vettek részt. A visszajelzésekből továbbá az is kitűnik, hogy továbbra is kedveltek a Vadvölgyben szervezett családi hétvégék, a szülő-gyermek programok, valamint sokan éltek a Dédai-tó partján kínált fürdőzési és kikapcsolódási lehetőséggel is. A beszámoló szerint az idei évben is – a tavalyihoz hasonlóan – mintegy kilencven program szerepel a tervek között, amelyek megvalósítása már az év kezdetekor lendületesen elindult: a Rákóczi Szövetség támogatásának köszönhetően számos család jutott el a sátoraljaújhelyi Rákóczi Táborba, nagy érdeklődés övezi a több turnusban zajló sísulit, és a következő időszakban is változatos rendezvények várhatók. Emellett cél, hogy az eddig csak a beregszászi irodában zajlott kézműves- és táncklubfoglalkozásokat olyan településekre is eljuttassák, ahol eddig kevesebb közösségi alkalom állt a tagcsaládok rendelkezésére, ebben pedig kiemelt szerep hárul a helyi összekötőkre, akiknek – az eltérő aktivitási szintek ellenére – továbbra is ösztönözniük kell a családokat a közösségi életbe való bekapcsolódásra.
Az alkalmon lehetőség nyílt kötetlen, baráti beszélgetésekre is. A találkozó a beregszászi Szent Anna Karitász jóvoltából egy közös vacsorával zárult.
lexi



