Heverdle Ferenc művész

Elvesztett Ungvár

Emlékeznek az iskolai rajzórákra? Tanították ott az ornamensek (díszítőelemek) elemzését, az épületek részleteinek másolását, az emberi testrészek ábrázolását, a különféle technikák alkalmazását? A XIX. század végi magyar gimnáziumban éppen így tartották a rajzórákat, és Heverdle Ferenc akadémikus művész tanította meg a gimnazistákat a képzőművészet minden finomságára.

Talán önök közül sokaknak nem mond semmit a Heverdle Ferenc név, de ez a művész egykor nagyon híres és tisztelt volt. 1841-ben született Budán, tanulmányait az akkoriban híres Marastoni Jakab rajziskolájában, majd a bécsi Királyi Művészeti Akadémián végezte. Heverdle Ferenc mindössze 26 éves volt, amikor a kisvárosba, Ungvárra érkezett, ahol tanári állást kapott a helyi Királyi Katolikus Gimnáziumban. Talán nem szándékozott ilyen sokáig itt maradni, de a következő 30 évben a tanításnak szentelte magát. A rajzolás mellett geometriát tanított gimnazistáknak, egy ideig pedig a leányszemináriumban is tanárként dolgozott.

A gimnázium évkönyvei megőrizték az akkori tanterveket, így tudjuk, hogy például a gimnázium 5. osztályos diákjaival Heverdle Ferenc különféle stílusokat tanulmányozott; görög díszítéseket, oszloprendszereket; mohamedán stílust; középkori díszítést; színkombinációkat stb. A 6. osztályban a gimnazisták a reneszánszt tanulmányozták, mintákat, épületrészleteket, talapzatokat másoltak; árnyékokat tanulmányoztak, két krétával rajzoltak. A 7. osztályban pedig már az emberi anatómiával foglalkoztak, megtanulták a fej, a karok és a lábak gipszmintákról való ábrázolását. Heverdle Ferenc tudta, hogyan kell a tehetséget meglátni tanítványaiban, ő volt az első tanára az olyan, később híressé vált művészeknek, mint Roskovics Ignác, Margitay Tihamér, Karvaly Mór stb.

Ő maga is sok időt töltött festőállványa előtt a munkáján kívül. Mivel Ungváron akkoriban kevés hivatásos művész élt, Heverdle Ferencet gyakran megbízták híres városlakók portréinak megfestésével, amiről a helyi sajtó mindig beszámolt. Például ismert, hogy megrendelésre ő festette a helyi Gyöngyösi Irodalmi Társaság vezetőjének, Deák Gyulának a portréját (jelenlegi helye ismeretlen); valamint a Fiatal Kereskedők Egyesülete vezetőjének, Weinberger Zsigmondnak (a portré tűzvészben elégett); Eötvös József bárónak (helye ismeretlen); a város első polgármesterének, Lehoczki Bélának (a művet a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum őrzi); Bugyis András római katolikus papnak és filantrópnak (a portrét a Nemzeti Bank helyi fiókja rendelte meg, jelenlegi helye ismeretlen) képmását.

Heverdle volt az Eperjesi Római Katolikus Templom feltámadási jelenetét ábrázoló mű szerzője is. Rá bízták a tornaterem új zászlójának megfestését, amelyet 1895-ben adományoztak az intézménynek az új épületbe költözés alkalmából (a zászló egyik oldalán Heverdle Szűz Máriát ábrázolta karjában a kis Jézussal, a másikon az ifjúság védőszentjét, Szent Imrét, fehér liliomokat és a hercegi koronát). 1880-ban Uzsok közelében, Ung vármegye határán felavatták a megye címerét ábrázoló obeliszket, amelyet Heverdle akadémikus művész festett. 1890-ben pedig a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye püspöke, Pásztélyi Kovács János egy új kőkeresztet állíttatott a püspöki rezidencia előtti kertben, amelyre Jézus Krisztus ábrázolatát szintén Heverdle Ferenc készítette.

Érdekes módon a művész legsikeresebb műveit először egy helyi könyvesbolt kirakatában állította ki nyilvános megtekintésre, hogy az emberek néhány napig nézegethessék azokat – és csak ezután küldte el a megrendelőknek. De az akadémikus művésznek elégedetlen ügyfelei is voltak, akik visszaküldték a műveket. Például 1899-ben a helyi kaszinó két külön portrét rendelt a királyról és a királynéról. A megrendelőknek nagyon tetszett a király képe, de a kaszinó visszaküldte Erzsébet királynő portréját, mert túl fiatalon ábrázolták, ami disszo­náns volt az érett király képével. Heverdle visszavette a portrét, megértette az érveket, és új képet készített, amelyen Erzsébet királynét idősebb korában ábrázolta, kedves tekintettel, feketébe öltözve (akkorra már meghalt). Ez a mű a kaszinó falán kapott helyet, de a művek további sorsa ismeretlen.

Napjainkban a művésznek csak néhány alkotása található a megye múzeumaiban. A Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban, mint fentebb említettük, található a város első polgármesterének, Lehoczky Bélának a portréja, amelyet az 1890-ben bekövetkezett halála után a városi tanács megrendelésére festett (az alkotásnak a nagy ülésteremben kellett volna függnie); valamint két tájképfestmény, amelyek feltételezett nevei az Erdő és a Vízesés (1888).

Az ungvári várban, a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Helytörténeti Múzeumban pedig Kossuth Lajos portréja látható (a festmény az 1950-es évek elején került a múzeumba nagyon rossz állapotban, nemrég restaurálták), valamint az 1890-ből származó Ungvár látképe című alkotás.

A képzőművészeti múzeumban Heverdle Ferenc munkásságát nagyon kanonikusnak, akadémikusnak értékelik, élénk önkifejezési kísérletek nélkül. Bár a korabeli sajtó meglehetősen merésznek tartotta Heverd­lét, mivel a gimnáziumi tanár mindig igyekezett valami újjal felkavarni a provinciális Ungvárt. Érdekes díszleteket alkotott színházi előadásokhoz (legidősebb lánya, Mili (Emília) nagyon szerette a színházat) és táncszámokhoz – a sajtó különösen dicsérte egy táncszám hátterét, amely során „élő” betűk mozogtak a sötét „éjszakai” égbolton. Az igazi visszhangot a városban azonban az élő szobrok kiállítása váltotta ki, amelyet Heverdle Ferenc Nehrebeczky György mecénás támogatásával hozott létre 1893-ban. Az elképzelés az volt, hogy a színészek, megfelelő jelmezekbe öltözve, megfelelő háttéren, híres festményeket és szobrokat ábrázoljanak. Szinte az egész város eljött megnézni az élő szobrok kiállítását, ezért több bemutatót is szerveztek. A helyi sajtó lelkesen írt arról, hogy a színészek és színésznők tökéletesen játszották statikus szerepeiket, csak az angyalt alakító kisfiú nem bírta ki a végén, és unatkozva dörzsölgette fáradt szemeit. Természetesen a kiállítás ötlete nem Heverdléé volt – addigra az ilyen események már ismertek és népszerűek voltak a nagyvárosokban, de ez azt mutatja, hogy Heverdle Ferencet érdekelték az újdonságok, a különféle vizuális hatások, és ezeket elhozta a városba, bevonva az embereket a kultúrába.

Heverdle Ferenc külsejét a művész tanítványa, Roskovics Ignác által festett portrén láthatjuk. A művet először 1884-ben állították ki Budapesten, ahol számos pozitív kritikát kapott. Abban az évben Roskovics sok időt töltött Ungváron apja, idősebb Roskovics Ignác kanonok házában. Lehetséges, hogy megkérte tanárát, hogy legyen modell a festményhez. A festmény később a Heverdle család tulajdonában maradt, hiszen 1928-ban a Képes Pesti Hírlap megjegyezte, hogy a művész leszármazottai a portrét a budapesti Szépművészeti Múzeumnak adományozták.

De térjünk vissza 1897 októberére, amikor Heverdle Ferenc rajz- és geometriatanár állásában töltött 30. évfordulóját ünnepelte az ungvári gimnáziumban. Ebből az alkalomból egész ünnepi műsorral készültek a nagyrabecsült tanár számára. Petrides János szobrászművész díszítette fel a gimnázium sportcsarnokát, ahová a nap hősét reggel behívták. A gimnazisták mennydörgő tapssal és „Éljen!” kiáltásokkal üdvözölték, kollégák gratuláltak, és végezetül még egy kis koncertet is rendeztek. Este pedig Heverdle ünnepi vacsorára várta kollégáit és barátait a Korona szálloda éttermében. Számos előkelőség jelent meg, köztük Ung vármegye főispánja, Török József gróf.

A művész ebben az időszakban egyre betegebb lett, ezért tanári pályafutása 30. évfordulójának megünneplése után azonnal szabadságot kért az év végéig. Szabadságáról már nem tért vissza – 1898. január 1-jén nyugdíjazták és díszoklevéllel tüntették ki. Egy ideig még a városban maradt, de mindenki tudta, hogy a művész régóta arról álmodik, hogy visszatér Budapestre. Októberben egy kis búcsúlevél jelent meg az Ung újságban: „Viszlát. Mivel örökre elhagyom Ungvárt, búcsút veszek minden jó ismerősömtől és barátomtól, akikkel nem találkozhattam, és kérem őket, hogy őrizzenek rólam kellemes emlékeket. Heverdle Ferenc, középiskolai tanár és akadémiai művész.”

De Heverdle Ferenc még végleges távozása után sem szakította meg a kapcsolatot Ungvárral. A következő évben, 1899-ben cikket írt az Ung című újságba egy festőközpont létrehozására irányuló javaslattal a városban. Egy ilyen központ már létezett Nagybányán (románul: Baia Mare), ahol a művészekkel baráti viszonyban álló helyi hatóságok egy nagy műhelyt építettek, ahol bármely művész alkotóhelyet kaphatott; fizették a modellek munkáját, és megtérítették a művészek városba utazását. „Tagadhatatlan, hogy Ungvár gyönyörű. A hegyekben, dombokban, síkságokban és erdőkben gazdag vidék valóban festői szépségű. Ezért nagyon kényelmes a művészek számára itt tanulni, és úgy vélem, hogy a művészeti világ örömmel látogatná meg ezt a romantikus tájat, ha igénybe lehetne venni azokat a kedvezményeket, amelyeket Nagybánya városa kínál a művészeknek” – írta. Érdemes megjegyezni, hogy ebből a javaslatból semmi sem lett; akkori helyhatóságunk nem volt hasonlóan lojális a művészekkel szemben.

Eközben Budapesten Heverd­le Ferenc meglehetősen aktív művészi életet élt, tagja volt a híres művészeti egyesületnek, a Nemzeti Szalonnak, sok kiállítása volt. Élete utolsó éveiben a művész súlyos beteg volt, de az utolsó napjáig folytatta a festést, és festményeit lelkesen vásárolták. 1908-ban meghalt a művész felesége, Krisztina (született Hellwig), akivel 47 évig élt együtt. Heverdle Ferenc mindössze két évvel élte túl feleségét – 1910. november 27-én hunyt el, akkor 69 éves volt.

Végül mesélünk egy kicsit a művész gyermekeiről. Összesen öt gyermeke volt: Gusztáv, Emília, Frigyes, Rudolf és Krisztina. Közülük csak Frigyes maradt Ungváron, de mivel saját családja nem volt, halála után a Heverdle família ungvári ága megszűnt. A XX. század elején Heverdle Frigyes a város egyik legelismertebb lakója volt. Ung vármegye főjegyzőjeként dolgozott, precíz és hozzáértő tisztviselő volt. Amikor a megye megbízta a Fegyverzeti Szabályzat kidolgozásával, olyan szakértelemmel és tudással írta és szerkesztette azt, hogy ezt a művet több más vármegye is modellként vette át.

Fő munkája mellett Frigyes együttműködött az Ung és a Prágai Magyar Hírlap újságokkal. Aktívan sportolt: 1903-ban egyik alapítója és hosszú ideig tagja volt a magyar korcsolyázó társaságnak, amelynek alapján 1909-ben létrejött az UAC (Ungvári Atlétikai Klub) sportklub. Lelkes vadász volt, az újságok arról cikkeztek, hogy 1905-ben Ókemencén vadászva elejtett egy hatalmas hím farkast. A Kárpáti Vadász című folyóirat arról írt, hogy a csehszlovák időszakban Frigyes nyugdíjba vonult, de csak 700 cseh koronát kapott, ezért részmunkaidőben fényképészként dolgozott, emellett rendkívüli ügyességgel madártollból készített rovar műcsalit a horgászathoz. 1930-ban az egészséges és mindig aktív, 58 éves Heverdle Frigyest a szobalánya holtan találta az ágyában. Bár a művész fiának nem voltak rokonai a városban, a városlakók hatalmas tömege gyűlt össze a temetésére. Frigyest a Kálvárián temették el, a temető római katolikus részében.

Tetyana Literáti: Pro Zahid/Rehó Viktória