Ismét sikerrel rendezték meg a „Pacsirta” népdaléneklési versenyt Beregszászban
A magyar népdal több mint zenei hagyomány: közösségi élmény és lelki kapaszkodó, amely nemzedékeket köt össze. Egyszerre őrzi múltunk emlékezetét és teremt közös nyelvet a jelenben, hidat építve ember és ember között. Ahol népdal csendül fel, ott nem csupán dallam szól, hanem identitás, összetartozás és élő hagyomány formál közösséget – ennek hangulatában zajlott idén is a „Pacsirta” megyei magyar népdaléneklési verseny, melynek ezúttal is a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola adott otthont.
A magyar népdal Kárpátalja soknemzetiségű közegében még különlegesebb jelentőséggel bír: hidat képez közösségek között, miközben megerősíti az anyanyelvhez és a szülőföldhöz való kötődést.
A versenyt Bobály István, a beregszászi zeneiskola igazgatója nyitotta meg. Köszöntőjében hangsúlyozta: a népdalkincs őrzése és továbbadása nem pusztán pedagógiai feladat, hanem lelki küldetés is. Mint fogalmazott, a dal fegyelmez, formál, közösséget teremt, és megtanít figyelni egymásra. Kiemelte azt is, milyen nagy öröm számára évről évre látni a tehetséges gyermekeket és az őket fáradhatatlanul támogató pedagógusokat.
Okszána Rádik, a Beregszászi Városi Tanács Oktatási és Művelődési Főosztályának helyettes vezetője elismeréssel szólt az intézmény falai között zajló hagyományőrző munkáról, majd sok sikert kívánva az előadásokhoz arra biztatta a jelen lévő gyerekeket, hogy szívből énekeljenek, hiszen a dalban múltunk és jövőnk egyaránt jelen van – mondta.
Felszólalásában a zsűri elnöke, Hanna Drohalcsuk kifejtette: a magyar népdal olyan „élő fonal” vidékünk történelmében, amely hagyományainkat átörökítve vezet, s tükrözi a szülőföldhöz való ragaszkodásunkat.
A köszöntőket követően előbb a szólóénekesek, majd az együttesek léptek színpadra. A 2017 óta rendszeresen megszervezett versenyre ezúttal is a megye számos művészeti iskolájából érkeztek növendékek. A mostani alkalmon elhangzott produkciók azt jelzik, hogy a magyar népdal iránti szeretet generációról generációra öröklődik. A versenyzőknek idén két dalt kellett előadniuk: egy kötelezőt és egy szabadon választottat. A kötelező ének a „Megrakják a tüzet” című ismert magyar népdal volt, amely minden előadó számára közös alapot teremtett az összehasonlításhoz. A második dal kiválasztásakor a fiatalok személyes kötődésük alapján dönthettek – így csendültek fel többek között a „Látod, babám azt a tearózsát” és a „Bujdosik az árva madár” dallamai is.
A bírálóbizottság munkájában részt Hanna Drohalcsuk és Tetyana Volosin, a megyei kulturális szervezési-módszertani központ munkatársai, Szvitlanа Hleba, az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskola oktatója, Okszána Holovnya, a Császlóci Művészeti Iskola igazgatója, Andrij Tazinger, a Kárpátaljai Megyei Művészeti Akadémia tanára, valamint Bobály István, a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola igazgatója. A szakemberek három korcsoportban értékelték a produkciókat.
A fellépők felkészültségén érződött a komoly munka és a gondos tanári irányítás. A gyerekek nemcsak énektudásukat bizonyították, hanem azt is, hogy van bennük bátorság és belső elkötelezettség a hagyomány iránt.
Különösen szép eredményeket értek el a beregszászi művészeti iskola és a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola növendékei, akik felkészültségükkel és előadásmódjukkal is kiemelkedtek, s felemelő pillanatokat okozott, amikor nem magyar anyanyelvű diákok énekelték tiszta szívvel a magyar népdalokat.
A „Pacsirta” népdaléneklési verseny ezúttal is megerősítette, hogy vidékünkön a népdal nem csupán őrzött érték, hanem továbbadott örökség, s amíg vannak gyermekek, akik anyanyelvükön – vagy épp szeretettel megtanult más nyelven – éneklik a magyar népdalokat, addig biztosak lehetünk benne: a hagyomány él, és a közösség jövője is reményteljes.
lexi




