Madách Imre: Elveink

Hűs őszi est, a szél sivítva jára,

S kocogni jött szobámnak ablakára;

Szobámban halvány lángu lámpa ége,

Én gondolkodva néztem bús szemébe,

És éjsötét volt lelkem gondolatja,

Előttem állt az inség rémalakja.

Hányan éheznek, fáznak most az éjben,

Mig én világom kényelemmel élem.

Igy elmélkedtem s kissé fázni kezdtem.

Egy jó palack bort hát elémbe vettem,

És ivogattam mindent elfeledve.

Ah lám az ember ilyen gyenge, gyenge!

Kifogyván végre a bor a pohárból,

Gondolkodám a bor áldott honáról.

Hazámnak halvány képe állt előttem,

Én vele sírtam, a jövőn törődtem.

Óh, aki érze honfibút a férfi,

Azt már nagyobb bú e földön nem éri,

Mert minden kín csak édes szenvedés lesz,

Mely e keservtől egy percünket elvesz.

Igy elmélkedtem s egy kicsínyke pára

Fájó szurással a szemembe szálla.

Én feljajdultam, mindent elfeledve.

Ah lám az ember ilyen gyenge, gyenge!

A halvány lámpa lassúdan kihamvadt

S engem még ébren tarta lelki bánat.

Gondoltam szívem bús történetére,

A zord halálra s a lány szép szemére,

Óh, akit a sors ily vadul lesujta,

Hogyan lehetne annak földi nyugta.

Szivembe nem fog az többé belépni,

Vagy a hitványat én fognám kitépni.

Igy elmélkedtem mindég halványabban,

Mig elcsitult a gondolat agyamban,

És elaludtam, mindent elfeledve.

Ah lám az ember ilyen gyenge, gyenge!

A sztregovai remete, azaz Madách Imre az egyetemes magyar irodalom kiemelkedő alakja – úgy vélem, ezt senki sem vonja kétségbe. Szinte teljes élete Alsósztregovához köthető, itt zajlott léte, itt élte mindennapjait. Itt élt és itt halt. Középnemesi családba született, a birtok biztosította a család tisztes megélhetését. De Madách nem tétlenkedett, ügyvédként és politikusként tevékenykedett. Rendes tagja volt a Kisfaludy Társaságnak, levelező tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának. A magyar mellett németül, franciául és latinul olvasott. 1840-ben, Pesten jelent meg az első verseskötete Lantvirágok címmel. Az édesanyja állta a nyomdai költségeket. Bár egész életében írt verseket, több verseskötetet már nem jelentetett meg.

Írt novellát, drámát, komédiát, tragédiát, szatírát. Fő műve Az ember tragédiája, amelyet 1859–60-ban írt. Sokan csak ezt az egy művét ismerik.

Azt tartja a közmondás, hogy sírva vigad a magyar s vidáman búsong. Megesik, hogy a bor nem hozza meg a várt hatást, nem lazítja meg az elme bilincseit. Sőt, inkább felerősíti a honfibút. A szerző a meggyötört hazát siratja, no meg önmagát. Hiszen ő is a haza része, melyet a kétfejű sas sosem látott béklyóba kötött. A szabadságot láncra verve a lélek tömlöcébe vetették, hogy bánatában eleméssze önmagát.

Álmodozz, költő, álmodj, Madách Imre! Álmodj oly álmokat, amilyeneket csak te tudsz! Gondolj az elveszett szabadságra, és mi majd veled álmodunk!

Lengyel János