Kiskorú közreműködésével terjedtek intim fotók egy férfiről megyénkben
A rendőrség vizsgálatot indított egy intim tartalmú videó terjesztése miatt a Munkácsi járás egyik településén – közölte a Kárpátaljai Rendőrség Kommunikációs Osztálya.
Az esetre helyi lakosok hívták fel a figyelmet, akik értesítették a közösségi rendőrt. A nyomozás során a hatóságok feltárták az eset előzményeit.

Az eddigi információk szerint egy 39 éves férfi a közösségi médiában ismerkedett meg egy felhasználóval, aki 32 éves nőnek adta ki magát. A kommunikáció során a férfi intim jellegű tartalmakat, köztük videókat küldött neki.
Később ezek az anyagok elkezdtek terjedni a közösségben, sőt a helyi iskola diákjaihoz is eljutottak.
A vizsgálat során kiderült, hogy a „nő” valójában egy 12 éves lány volt. A hatóságok jelenleg a kiskorúval és szüleivel is dolgoznak, valamint lefoglalták azokat a mobiltelefonokat, amelyeket a kommunikációhoz és a tartalmak terjesztéséhez használhattak.
A nyomozás jelenleg is folyamatban van.
(VV/ko.net.ua)


