Bolovits Gábor: lavór

a világ akkor még

belefért egy lavórba.

nem kellett tenger.

nem kellett nyaralás.

nem kellett messzire menni.

a víz ugyanaz volt.

hideg.

átlátszó.

a lábujjak között

apró hullámok indultak.

a falon árnyék mozdult.

egy madár átrepült

az udvar fölött.

ennyi történt.

és valahogy

ennyi elég volt.

a lavór régen eltűnt.

a vizet kiöntötték.

az udvart beépítették.

de néha még most is

abban a kevés vízben

keresem a tengert.

Bolovits Gábort idén március idusán ismertem meg személyesen. Ő is részt vett a Magyar Újságírók Közössége ünnepi rendezvényén, ahol többek között a Magyar Múzsa című kulturális folyóirat legújabb számát is bemutattuk. Gábornak is megjelent benne egy verse, ő az egyik új szerzőnk. Már korábban is olvastam néhány írását, de csak ezután néztem utána tüzetesebben. Versei témájául előszeretettel választ kortárs eseményeket, sok esetben kiérződik egyfajta politikai felhang vagy inkább visszhang. Gábor a kortárs olvasóknak ír, nekem, neked, önmagának.

A rendezvény után még beültünk a közeli Fehér Delfin nevű sörözőbe egy kötetlen beszélgetésre. Határozott, gyakorlatias, tájékozott, ugyanakkor bőbeszédű embert ismertem meg benne. Szeret önmagáról, az életéről, a tevékenységéről és a véleményéről beszélni. Nagy meggyőző képességgel rendelkezik. A beszélgetésünk végén arra eszméltem, hogy az általa vezetett Irodalmi Kincsek Tára elnevezésű irodalmi oldal szerkesztője vagyok.

Így vall önmagáról: 

„Bolovits Gábor (1967)

Későn kezdtem írni. Verseim megjelentek a Magyar Múzsa és az Agria folyóiratban, valamint az Art’húr Irodalmi Kávéház, a Kontraszt, a Litera-Túra és a Sumida folyó hídja felületein. Tárgyias, minimalista, testközeli szövegeket írok.

Nem hagyományos líra: sűrített, megfigyelő jellegű. A testet, a teret és a kapcsolatokat használat közben kopó felületekként írom.”

Kedves kárpátaljai honfitársam, drága olvasó, a becses figyelmedbe ajánlom ennek az életvidám embernek a verseit, aki lavórban hozza el nekünk a tengert!

Lengyel János