Meglepő kezdeményezés: kisgyermekes képviselők is részt vehessenek a Legfelső Tanács ülésein

2026. július 11., 20:11 , 1320. szám

A Legfelső Tanács nyilvántartásba vette azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé tenné a képviselők számára, hogy két év alatti gyermekkel is részt vegyenek a törvényhozás plenáris ülésein. A javaslat egyik kezdeményezője Ruszlan Sztefancsuk, a parlament házelnöke – jelentette az Élet (Життя), az Ukrajinszka Pravda magazinja a Rada honlapjára hivatkozva.

A törvényjavaslat indoklása szerint a kezdeményezés célja, hogy a képviselők össze tudják hangolni a szakmai feladatokat a szülői teendőkkel.

„A szükséges infrastruktúra hiánya és az eljárási korlátozások aránytalanul sújtják a női képviselőket, különösen szoptatás idején és a gyermek életének első éveiben, ami tovább mélyíti a nemek közötti egyenlőtlenséget a parlamenti tevékenységben, és ténylegesen akadályozza az üléseken, szavazásokon és felszólalásokon való részvételt. Ukrajna Legfelső Tanácsának lehetősége van arra, hogy példát mutasson e rendszerhiányosságnak a leküzdésében” – áll a dokumentumban.

A kezdeményezők hozzáteszik: szó van többek között etető- és gyermekszobák elérhetővé tételéről a parlament irodaépületeiben, valamint lehetővé tennék a gyermekkel való részvételt az üléseken.

A szerzők hivatkoznak az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2025. június 26-i határozatára, amelyben felszólították a tagállamokat, hozzanak létre szabályokat és eljárásokat annak érdekében, hogy a képviselők és a személyzet gyermekekkel és csecsemőkkel is beléphessenek a törvényhozás épületeibe. A dokumentum emellett javasolta a szoptatás engedélyezését a parlamenti épületekben, valamint gyermekgondozási helyiségek biztosítását.

Azt is megjegyzik, hogy a törvényjavaslat összhangban van Ukrajna azon kötelezettségvállalásaival, hogy elérjék az ENSZ fenntartható fejlődéssel kapcsolatos céljait, köztük a nők teljes körű és hatékony részvételét a politikai döntéshozatalban.

(pszv/life.pravda.com.ua)