Emelnék a nagykorúság és a szexuális beleegyezés korhatárát
Megjelent egy petíció a miniszteri kabinet honlapján, amely a nagykorúság és a szexuális beleegyezés korhatárának 21 évre emelését indítványozza. Eddig valamivel több mint 900 támogató aláírás gyűlt össze. A kezdeményezőknek még majd három hónapjuk van a 25 ezer szignó begyűjtéséhez, ami ahhoz szükséges, hogy a kormányzat megvizsgálja a petíciót. A beadvány hátterének a tsn.ua járt utána.
A petíció szerint a kormányzatnak a fiatalok védelmének fokozása érdekében kell felülvizsgálnia a jelenlegi szabályozást.
„Mi, Ukrajna állampolgárai, kérjük önöket, hogy fontolják meg Ukrajna jogszabályainak módosítását a nagykorúság és a szexuális beleegyezés korhatárának 21 évre emelése érdekében” – fogalmaznak a szerzők.
A javasolt módosítás szükségességét a pszichológia és a neurobiológia területén végzett modern kutatásokkal támasztják alá a kezdeményezők. Szerintük az agy önkontrollért és hosszú távú tervezésért felelős területeinek kialakulása akár 25 éves korig is eltarthat. Emiatt a 18 éves állampolgárok gyakran továbbra is kiszolgáltatottak az idősebb emberek manipulációjával és kizsákmányolásával szemben.
A petíció elindításához további lökést adtak a szexuális erőszakkal kapcsolatos, nagy nyilvánosságot kapott esetek a közelmúltból. A szerzők meg vannak győződve arról, hogy a korhatár emelése megvédi a fiatalokat a kényszerítéstől, csökkenti a pszichológiai fölény alkalmazásának kockázatát az idősebb emberek részéről, és nyilvános párbeszédet indít el a fiatalok szabadsága és védelme közötti egyensúlyról.
A petíció szakértői bizottság létrehozására szólít fel ügyvédek, pszichológusok, pszichiáterek, neurobiológusok, civil szervezetek képviselői és emberi jogi aktivisták részvételével, valamint átfogó tudományos és jogi tanulmány elkészítését javasolják a nagykorúság 21 évre emelésének megvalósíthatóságáról. A petíció szerzői ezen adatok alapján javasolják a szexuális beleegyezés korhatárára vonatkozó jogszabályi rendelkezések módosítását. Hangsúlyozzák, hogy a petíció célja nem a polgárok jogainak korlátozása, hanem a fiatalok szexuális kizsákmányolással, pszichológiai nyomásgyakorlással és a visszaélés más formáival szembeni védelmének megerősítése.
(hk/tsn.ua)



