In memoriam Tóth Lajos
Oly sokáig volt ott mindenütt, ahol legalább két magyar összedugta a fejét, oly megszokottá vált, hogy kiállításon, politikai gyűlésen vagy jótékonysági akciókon vele feltétlenül találkozhattunk, hogy bár az elmúlt néhány évben visszavonultabban élt, szívbemarkoló volt a hír, miszerint szeptember 29-én megszűnt dobogni a festő, a közéleti személyiség, az apa és férj Tóth Lajos szíve.
Tóth Lajos 1948. szeptember 9-én született Szürtében. Tanulmányait 1964-67 között az Ungvári Iparművészeti Szakiskolában végezte, ahol Petky Sándor és Berecz Vilmos voltak a mesterei.
A rendszerváltás pillanatától aktív résztvevője a kárpátaljai magyar közéletnek, még azokból az időkből, amikor ez nem jelentett biztos egzisztenciát. 1990-től a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának megalapítója, és egészen 2003-ban elhatározott visszavonulásáig első elnöke is. 1993-tól a Magyar Képző- és Iparművészek Társasága, 1996-tól a Művészetbarátok Egyesülete, 2005-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Az évek során emblematikus figurájává vált a helyi kulturális életnek, aki már puszta jelenlétével, de még inkább kiapadhatatlan empátiájával és a magyarság iránti elkötelezettségével inspirálta környezetét.
Fiatal korától folyamatosan festett, s 1974-től vett részt kiállításokon. Az igazi áttörést azonban a rendszerváltás jelenti, azóta egymást érték művésztársaival közös és egyéni kiállításai. Az évek során a művészetkedvelő közönség többek között Kijevben, Ungváron, Nyíregyházán, Mátészalkán, Miskolcon, Szófiában, Budapesten, Pécsett, Varsóban és Hannoverben csodálhatta meg munkáit.
Képeire a realista-szürrealista ábrázolásmód jellemző: elsősorban tájképeket, portrékat, szimbolikus jelentőségű kompozíciókat festett. Alkotói énje két irányban nyer kifejezést, művészi eszköztára hol a kárpátaljai iskola hagyományaival rokon, hol asszociatív-metaforikus jellegű, és a szürrealizmussal kacérkodik. A kilencvenes években a legtöbbet foglalkoztatott kárpátaljai könyvillusztrátor, számos helyi magyar költő verseskötetében találkozhatunk jellegzetes és egyedi látásmódot tükröző grafikáival.
E szomorú órán művészbarátai egy hatalmas, kies sziklán megkapaszkodó magányos fát ábrázoló festményét idézik emlékezetünkbe. Azt beszélik, a művész magát ábrázolta a fában, mely azonban most tragikus módon kettétört.
