Hírek
Közös sírba temették a fiatalokat
A napokban súlyos közlekedési baleset történt a nagyszőlősi járási Tekeházán, ahol egy nagy sebességgel haladó Mercedes típusú személygépkocsi halálra gázolt egy 14 éves lányt és egy 16 éves fiút. A fiatalember a helyszínen szörnyethalt, a lány a kórházba szállítás közben halt bele súlyos sérüléseibe.
A nagyszőlősi járási belügyi osztály tájékoztatása szerint a balesetet okozó személygépkocsi vezetője a gázolást követően hazautazott Nagyszőlősre, leparkolt saját háza előtt, majd nyomtalanul eltűnt. Az elkövetőt nagy erőkkel keresi a rendőrség.
A balesetben elhunyt fiatalok hosszabb ideje barátkoztak. A gyászoló családok közös sírba temették gyermekeiket.
B. J.
Gajdos István nem kergette öngyilkosságba Szlivkát?
Az Ungváron megjelenő Tribuna c. független lap múlt szombati száma szerint Gajdos István szociáldemokrata parlamenti képviselő az ungvári városi ügyészséghez fordult, amiért a lap állítólag azzal vádolta meg, hogy köze lett volna Volodimir Szlivkának, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektorának öngyilkosságba hajszolásához. A lap szerint ugyanakkor szó sem volt vádról, csupán azt állították, hogy az öngyilkosságot megelőzően a képviselő bizonyos nyomást gyakorolt a megboldogult rektorra. A Tribuna cikke a továbbiakban kifogásolja az ügyészség eljárását is, mivel, véleményük szerint, Gajdosnak, amennyiben úgy vélte, hogy a lap téves információkat közölt, egyenesen a bírósághoz kellett volna fordulnia, az ügyészség pedig csak abban az esetben lett volna jogosult fellépni, ha ezt a parlamenti képviselő maga nem lenne képes megtenni.
ntk
Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia
Hétfőtől kezdetét vette a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által immár harmadik alkalommal megrendezett Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia. Az első turnus hivatalos megnyitójára hétfő délelőtt került sor Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Kölcsey Ferenc Szakkollégiumában, valamint Tiszapéterfalván.
Ezen a héten több mint száz pedagógus részvételével négy tanfolyam zajlik a főiskola és a szakkollégium bázisán, s augusztus 7-ig további 12 tanfolyam várja az érdeklődőket.
A résztvevőket köszöntve dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke jó együtt-tanulást és egyben kellemes kikapcsolódást kívánt kollégáinak, továbbá köszönetet mondott a rendezvény támogatóinak: a Magyar Oktatási Minisztériumnak, valamint az Apáczai Közalapítványnak.
Az akadémia első turnusának tanfolyamai a tiszapéterfalvai ének-, zene-, néptánc- és kézműves-továbbképzés, a Beregszászban kezdőknek meghirdetett számítástechnikai tanfolyam, A XXI. század és a nevelés című kurzus, valamint az óvodapedagógusok továbbképzése. A programismertetést követően elhangzott: a megyei pedagógus-továbbképző intézet idén figyelembe veszi a Kölcsey Akadémián meghallgatott óraszámot a pedagógusok minősítésénél.
-ferenczi-
Fulladásos esetek a Borzsán és az Ungon
Hat miszticei (Imszticsevo, Ilosvai járás) lakos tehéncsordát legeltetett a Borzsa partján. Egy 14 éves társuk úgy döntött, hogy megmártózik a folyóban. Néhány perc múlva a többiek arra lettek figyelmesek, hogy a fiú eltűnt a víz alatt. A folyóba ugrottak, hogy kimentsék szerencsétlenül járt társukat, ám próbálkozásuk sikertelen volt. Végül a huszti vízimentő-szolgálat búvárjai hozták a felszínre a holttestet – közli a megyei belügyi főosztály sajtószolgálata. Őrdarmán egy 12 éves gyermek fulladt az Ung vizébe, az ő esetében szintén a lubickolás vezetett fulladásos halálhoz. Még csak a fürdőzési szezon elején járunk, ám Kárpátalján máris 12 fulladásos halálesetet regisztráltak, többek között négy gyermekét.
Baráth József
A közlekedési miniszter Kárpátalján
"Kontármunkát végeztek és végeznek jelenleg is a Csap–Kijev országút kárpátaljai szakaszának felújításán dolgozó macedón útépítők" – jelentette ki Georgij Kirpa közlekedési miniszter a múlt héten Ungváron, miután a megyeszékhely környékén megszemlélte a munkálatok menetét. A tárcavezető kilátásba helyezte, hogy az ukrán fél szakértők és jogászok bevonásával fogalmazza meg minőségi kifogásait a hiányosan felújított úttal kapcsolatban. Azt is elmondta, hogy hamarosan meghívják a helyszínre a munkálatokat finanszírozó Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank és a kivitelező balkáni cég képviselőit, hogy saját szemükkel győződjenek meg az út csapnivaló minőségéről. "Csak néhány kilométerrel kell odébb menni, s a határ túloldalán megnézhetik, hogyan kell utat építeni" – tette hozzá.
Kevés a telefon
A tervezettnél lassabban halad a vezetékes telefonhálózat fejlesztése Kárpátalján. A megyében továbbra is 40 ezer igénylő várja, hogy beszereljék lakásába a telefonkészüléket. A korábbi ígéretek ellenére az idei év öt hónapja során mindössze 4 ezren jutottak vezetékes telefonhoz, miközben további 400 új igénylést nyújtottak be. A megyei vezetés szerint az Utel Rt. önkényesen lemondott a probléma orvoslásáról, jóllehet még februárban megállapodott a vállalat vezetőivel a telefonellátás megoldását illetően. Az Utel Rt. ungvári kirendeltsége mindössze 20%-ra teljesítette a hálózatbővítési tervet. A megyei vezetés szerint valakik mesterségesen fékezik a kárpátaljai telefonhálózat fejlesztését. A hivatal ezért kilátásba helyezte, hogy megvizsgáltatja a távközlési vállalat tevékenységét.
Átépítik a csapi vasútállomást
Az Ukrán Közlekedési Minisztérium a tervek szerint hamarosan 30-40 millió hrivnyát utal ki a csapi vasúti pályaudvar épületének korszerűsítésére. Az ungvári állomás átépítésének befejezése után Kijev nemzetközi státusra emeli a csapi pályaudvar épületét, amely jelenleg a legelhanyagoltabb az ország határforgalmat kiszolgáló pályaudvarai között, jóllehet ez a csomópont kulcsfontosságú nyugati irányban. A tervek között szerepel az 1980-ban, a moszkvai olimpiára elkészült épület előtti tér rendezése is.
Roma tanszék az egyetemen
Roma tanszék kezdi meg működését ősszel az Ungvári Nemzeti Egyetemen. Az Ukrajnában úttörőnek számító kezdeményezés célja az, hogy pedagógusokat képezzenek a cigány iskolák számára a felsőoktatási intézmény bázisán. Jelenleg Kárpátalján négy helyen, Ungváron, Nagybereznán, Nagykomjáton és Rahón működik cigány vasárnapi iskola. Nincs viszont ilyen tanintézmény Munkácson, Beregszászban, Nagyszőlősön és Csapon, ahol nagy számban élnek romák. Ennek oka nagyrészt az, hogy hiány van cigány pedagógusokból. Ádám Aladár, a Romani Jag Cigány Kulturális Szövetség elnöke szerint a nem roma származású pedagógusok nem ismerik eléggé a cigányság történetét, kultúráját és hagyományait.
Nagy János