Az utazótáska

Az asszony készülődött. Húgához akart átruccanni. Szombat reggel. A hegyeken túli kisvárosba. Jóelőre megvette a vonatjegyet. Mert nem szeretett semmit az utolsó pillanatra halasztani.

Most is még csak péntek délelőtt volt. De már reggel hozzálátott a pakoláshoz. Biztos, ami biztos. A szekrény aljából előbányászta az utazótáskát. Régi holmi volt. Sok vonat és busz csomagtartói koptatták. „De azért még mindig használható” – szögezte le magában. És rakosgatni kezdett. Először az oldalzsebbe.

Pakolászás közben bosszankodva fedezte fel, hogy a táska nagyrekeszének bélését egy förtelmes lyuk csúfítja. A villámzár pedig több helyen kiszakadt az anyagból és két szárát többszöri rángatással se lehet egybevarázsolni. Forgatta, nézte a sérült táskát. Aztán döntött.

– Józsi hallod?! – kiáltott be az urának a nagyszobába. – Ne tunyulj a tévé előtt, hanem gyere és reperáld meg a táskát! Mozogj, te mihaszna! Varrd meg rendesen! A zipzárt is. És kend be szappannal, hogy simábban járjon. Megyek, veszek valamilyen ajándékot Mari­káék­nak. Mire visszajövök, te is csináld meg! De nehogy trehányan, ahogy másmindent szoktál!

Józsi kelletlenül kászálódott ki a meleg fotelből. Előszedte az ollót, tűt, cérnát, gyűszűt. Megkukkantotta a táskát belülről, kívülről. Húzott egyet-kettőt a cipzáron is. Mérgelődve fűzte be a cérnát és szinte gyilkos dühvel kezdte szurkálni a bélést. Ám alig öltött néhányat, a vastag vászon tovább szakadt. Erre félbehagyta. És a villámzárat kezdte a helyére fircelni. A tű eltört. Majd kisvártatva elhasadt a másik is. Aztán a műanyag gyűszű repedt meg.

– A fene egye meg ezt a vacakot! – vágta a parkettához a táskát. Mentő ötlete támadt. „Kidobom a szemétre! És meglepem az asszonyt egy újjal!” Megörült a pompás gondolatnak. „Amíg bevásárol, én is megjárom a nagyboltot. Hiszen itt van egy szusszantásnyira.”

Nagy rössel kapta magára a széldzsekit és bújt bele félcipőjébe. „Hopp!” – akadt a kezébe talpavált és már teljesen megjavíthatatlan bakancsa. Amiért többször kapott fejmosást az asszonytól, hogy miért tartja még mindig a lakásban ezt a porfogót. Most végre megszabadul tőle! Bedobta a táskába. Legalább nem viszem le üresen a szemétgyűjtőbe!

Nemsokára vidáman tartott hazafelé a nagyboltból. Volt is oka a derűre, hiszen kedvező áron talált utazótáskát, ami ráadásul színben és formában szinte ikertestvére volt a kidobottnak. Menet közben még befordult a Borvirág nevezetű csehóba, s vett két üveg árpalét is a délutáni meccsnézéshez.

Otthon felhörpintett egy fél butélia sört, s harapott hozzá a káposztás patkóból. És várt.

– Na, kész a táska? – így a felesége, alighogy betoppant.

– Kész, kész, de még mennyire! – harsogta Józsi dagadó elégedettséggel. És olyan mozdulattal, mintha tálcán nyújtana át valami igen drága holmit, prezentálta az asszonynak a vásárfiát.

– De hiszen... hiszen ez... ez nem... ez más... ez új... mi a fe... honnan van?

Józsi tettetett szabadkozással magyarázkodott.

– Hát... sehogy se tudtam megbütykölni a régit. Ezért vettem neked ezt az újat. Ugye, tetszik?

Az asszony kisebb szónoklatfélét akart kivágni a pocsékolásról, a fölösleges pénzköltésről. De miután jobban megnézte, megtapogatta az új szerzeményt, különös tekintettel az árcédulára írt számokra, megenyhült.

– Mindig valami hülyeséget csinálsz! – szólalt meg végül, de immár lágyabb hangon, inkább csak a tekintély, a status quo fenntartása végett.

A férj boldogan vonult volna vissza a palackhoz, a ringató fotel mélyébe, a nemsokára kezdődő focimeccshez. De az asszony hirtelen visszahívta.

– És hol van a régi táska? Hova tetted?

– Hova, hova... Hát ki, az udvari nagykukába!

A felesége arca vörösre váltott. De még a szeme fehérje is.

– Mit?! Kidobtad? De... de ugye kivetted belőle?

– Nem értem! Mit kellett volna kivennem? Nem volt benne semmi!

– De... de volt! Még reggel az oldalzsebbe raktam az igazolványomat! A paszportomat, érted?! Meg a vonatjegyet!! Meg... jaj, istenem... meg az útra szánt pénzt is!!! Érted?! Jaj, te agyalágyult!...

...Azon a pénteken, mint mindegyiken, volt a lakónegyedben a hulladékelszállítás napja. A rozoga szemeteskocsi épp akkor ürítette magába nagy zörgéssel az óriáskukák tartalmát, amikor Józsi a Borvirághoz címzett csehóban áldomást hörpintett a sikeres táskavásárlásra...

Tárczy Andor