Hihetetlen és mulatságos egyházi történetek

Hrabár Tamás, a beregszászi magyar görög katolikus egyházkerület legidősebb papja (nesztora) - aki a közeljövőben tölti be 80. születésnapját - három hihetetlen, egyben mulatságos egyházi történetet mondott el lapunknak.

Károlyi Lajos atya "feltámadása"

- Emlékszem egy esetre, ami Károlyi Lajos atyával, a volt mezőkaszonyi római katolikus plébánossal történt, aki sajnos már több éve eltávozott közülünk - kezdi beszélgetésünket Tamás atya. - A római katolikus egyház kárpátaljai tartópillére volt a 60-70-es években, azokban az időkben, amikor számos probléma hátráltatta a hitélet gyakorlását, az egyháznak a hívekkel történő kommunikációját: a régi lelkészek közül kevés volt és azok is már nagyon idősek, fiatalok képzése még nem kezdődhetett meg, s Magyarországról sem jöhettek még ide papok. A helyzetet érzékelteti, hogy Károlyi atyának pl. volt olyan vasárnapja, amikor Kaszonyon kívül egyszerre öt-hat, de lehet, hogy még ennél is több településen kellett szolgálnia. Tevékenységének legnagyobb része az Ungvári járás területén zajlott.

A szóban forgó eset a 70-es években egy téli napon történt. Károlyi ekkor már hetven év körül járt, s egy öreg Niva személygépkocsival járta a körzetét. Havas, csúszós időben indult el egy Csap körüli szolgálati helyre. Nem tudni, hogy a rossz látási vagy útviszonyok következtében, de megcsúszott a kocsija, és az árokba borult. Meghatározatlan ideig ott is maradt, amikor is egy kisebb teherautó haladt el mellette, melynek két vezetője észrevette a balesetet szenvedett, az autóban eszméletlenül fekvő, magáról életjelet nem adó papot. Próbálták élesztgetni, de sikertelenül. Ekkor úgy döntöttek, hogy a beviszik a közeli csapi kórházba. Az atyát áttették a teherautóra, s a kocsiját sem hagyták a helyszínen, azt az egyik utas mögöttük vezette. A csapi kórházban vasárnap lévén csupán egyetlen ügyeletes orvos volt szolgálatban. Megvizsgálta a sérültet, akinél - tekintve, hogy sem pulzust nem érzett, sem más életjelet nem diagnosztizált - megállapította a halálesetet. Utasítást adott, hogy vigyék Károlyit a hullaházba, ahol lefektették egy priccsre, majd az egyik ápoló rázárta az ajtót. 15-20 perc elteltével az ápoló belülről dörömbölést hallott. Nagyon megijedt, merthogy pályafutása alatt ilyesmire még soha nem volt példa. Résnyire kinyitotta az ajtót, s megrökönyödve látta, hogy reverendában ott van a félórával ezelőtt halottnak nyilvánított idős pap: "Nyissa ki gyorsan, mert nekem még misém van" - követelte Károlyi. Az ápoló a csodálkozástól elhűlve így is tett, majd Károlyi se szó, se beszéd beült a kórház előtt álló gépkocsijába és Császlócra indult az esti szentmise elvégzésére. Abban az időben ez megmosolyogtató eset volt, s mindenfelé elterjedt a hír, hogy Károlyi Lajos atya "feltámadt." De ez is csak azt bizonyítja, hogy milyen lelkiismeretes, szolgálatkész pap volt, akinek még "meghalni" sem volt ideje.

Mi van a reverenda alatt?

Egy másik esetre is emlékszem papokkal kapcsolatban a 30-as évekből. Én akkor még gyerek voltam, de hallomásból és olvasásból is ismerem ezt a történetet.

Egy verhovinai falu küldöttei felkeresték az akkori püspököt, Sztojka Sándort, és panaszt tettek nála a településükön szolgáló pappal kapcsolatban. Kérték Sztojkát, adjon nekik más papot, mondván: nem kell nekik olyan lelkész, aki gatyában misézik. A püspök elcsodálkozott, s megkérdezte: hogy értik azt, hogy gatyában misézik? "Hát igen, püspök atya, mi észrevettük a múlt vasárnapi templomi tömjénezés alkalmával, hogy a lábszáránál kikandikálnak az alsógatyája be nem kötött madzagjai. Hát nekünk ilyen pap nem kell, aki gatyában misézik. Azt mondja erre nekik a püspök: "Hát kérem, figyeljenek ide. Most tél van, hideg a templom (a templomokat abban az időben még nem fűtötték), természetes hát, hogy a papjuk alul melegen öltözik fel. Higgyék el, hogy püspök létemre én is így misézek: ha falura megyek, én is meleg alsót veszek fel. Nincs az önök papjával semmi rendkívüli, csak annyi történt, hogy nem kötötte meg a gatyamadzagot. Mondják neki, hogy reggel ne siessen annyira, s azt kösse meg."

A pap, aki tudta a mértéket

A harmadik történet is a 30-as években történt. Egy hegyvidéki falu lakói levelet írtak a püspöküknek, melyben arra kérték, váltsa le papjukat, mert az - mint észrevették - szeret a pohár fenekére nézni. A püspök ekkor úgy döntött, személyesen győződik meg a panasz hitelességéről. Levelet írt neki, melyben berendelte magához, az időpontot pedig az említett napon ebéd előtt egy órával jelölte meg. A püspök fogadta, leültette és elbeszélgetett vele, hogy mi újság a faluban, hogy mennek az ottani dolgok. Majd nemsokára elkövetkezett az ebéd ideje, s a püspök megkérte a papot, ebédeljen vele. Az elfogadta a megtiszteltetésként vett meghívást. De mielőtt enni kezdtek volna, a püspök titokban félrevonta a felszolgáló pincért. Utasítást adott neki, hogy hozza fel a legfinomabb bort a pincéből, melyet ne sajnáljon: a vendéget kínálgassa, tartsa szemmel poharát, és ha az kiürül, töltse tele. A pincér teljesítette a püspöki utasítást: a fogások fogyasztása közben folyamatosan teletöltötte a parochus poharát. A püspök közben figyelte vendégét, s látta, hogy az poharát mindig fenékig üríti. Gondolta magában: "Na, a hívek igazat írtak, lehet valami a dologban." Miután megebédeltek, és már csak a feketekávé maradt hátra, a pincér befejezésként ismét töltött volna a papnak, de az rátette tenyerét a pohárra és kijelentette: nem kér többet, mert ő már megitta a maga normáját. A püspök unszolta: de csak még egy pohárral, legalább egy féllel". "Nem, nem, én érzem, én tudom, hogy mennyi az én normám, amit meg szabad innom." Majd elbúcsúztak, és a püspök visszaírt a hívőknek: "A maguk papja ugyan szereti a bort, észrevettem, de tudja a mértéket. És ez a lényeg! Úgyhogy nyugodjanak meg, vegyenek példát róla a többiek is, s mindenki viselkedjen hozzá hasonlóan: annyit fogyasszanak, amennyit bírnak, mértékük szerint."

F. Zs.