Cserkészek, református és katolikus önkéntesek a csapi vasútállomáson

„Azt csináljuk, amit a Jóisten ránk bízott”

Február 24-én hajnalban Oroszország megtámadta Ukrajnát. Az orosz agresszió következtében szinte az első naptól kezdve folyamatosan érkeznek a menekülők Kárpátaljára. Jelentős részük vonattal szeretne vagy tud külföldre eljutni. Erre megyénkben csak a csapi vasútállomáson van lehetőség, ezért ott óriási tömegek fordulnak meg, egy részüknek hosszú órákon, akár napokon át várakozniuk kell. Olyanok is rengetegen vannak, akik a bombázás elől menekülve lakóhelyükön több napot töltöttek pincékben, majd zsúfolt evakuációs vonattal érkeztek Csapra, nem ritkán egy kis hátizsákkal, de előfordul, hogy semmi nélkül, kimerülten, éhesen, szomjasan...

Kovács Marianna, a 3. Sz. Csapi Gr. Széchenyi István Cserkészcsapat tisztje volt az első, aki felfigyelt rájuk, és próbált megoldást találni.

– Február 28-án az iskolából jöttem az állomás felé, rengeteg ember volt bent és kint is. Bereczky Tamás csapatparancsnokkal megbeszéltük, hogy megpróbálunk szendvicseket és teát készíteni, s ide kihozni, majd szétosztani azok között, akik itt rekedtek. Akkor már érkeztek az erre menekített külföldi diákok is. Én csak a cserkészcsapatban gondolkoztam, hogy mi csinálhatnánk valamit. Azt még nem tudtam, hogy hol és hogyan – idézte fel a kezdeteket.

Elmondta, akkor jött a gondolat, hogy a közelben van a református parókia konyhája, melyet használhatnának szendvicskészítésre és teafőzésre. Ennek nem volt akadálya, s így Marianna létrehozott egy csoportot a közösségi oldalon, ahová kezdetben a cserkészeket és szüleiket vette fel, leírta, hogy mit szeretnének. Majd felhívta Kertész Ágnest, a Csapi Családorvosi Rendelő munkatársát, akiről tudta, hogy a Vöröskereszt berkein belül a határon ügyeletet teljesít.

– Egy hétfői nap volt, már akkor megindultak a menekültek. Önkéntes medikusokat kerestek nálunk is a családorvosi rendelőben, hogy a Vöröskereszt sátrában a Tisza határátkelőn ügyeljünk. Autókkal, nagy buszokkal jöttek a menekültek. Rettenetes volt. Az egy külön történet, hogy mennyire megviselt minket. Az állomásról akkor még nem volt szó. Reggel 7 órától egyik orvos kollégámmal a Vöröskereszt sátrában ügyeltem, amikor Marianna felhívott, hogy rengeteg a menekült a vasútállomáson is, és tenni kellene valamit. A cserkészcsapat egyik vezetőjeként azt indítványozta a csapaton belül, hogy menjenek segíteni szendvicset kenni, osztani a menekültek között. Közben telefonon beszéltünk és mondtam neki, láttam, mi megy a közúti határon, mennyien dolgoznak, s ezt egyedül nem fogják bírni a gyerekekkel, mert ez hatalmas munka.

Ekkor írtam ki a Facebookra egy bejegyzést, hogy az itthon maradottak közül ki tudna segíteni nekünk az ételkészítésben és osztásban. A tiszteletesünk, Soós Zsolt azonnal hívott, hogy miben tudna ő és a gyülekezet segíteni. Sokan jelentkeztek, így Marianna létrehozott egy Messenger-csoportot, s a továbbiakban már ott beszéltük meg a dolgokat. Így indult – emlékszik vissza Ágnes, aki egészségügyi dolgozóként került a folyamatba, aztán csatlakozott az állomáson önkénteskedőkhöz. Azóta munkaidőn túl a medikus pontokon is ügyel, és az állomáson is ő az egyik koordinátor.

– A szervezéssel párhuzamosan elkezdődött a teafőzés és szendvicskészítés. Jött Imre Irénke, aki vállalta, hogy a konyhán koordinálja a munkát, mi pedig, a gyerekek, szülők, aki hirtelen el tudott jönni, amikor elkészült egy adag, kivittük az állomásra. Kezdetben saját pénzből vásároltunk kenyeret, teát, citromot, sajtot, vajat. Kaptunk egy asztalt a parókiáról, vedret, merőkanalat, vettem műanyag poharakat, szalvétát. Ezzel indultunk délután. A konténer szendvics pillanatok alatt fogyott el. Aztán jött az utánpótlás. Este 4-5 órakor kezdett kint hideg lenni, akkor beköltöztünk az állomás várótermébe, a vöröskeresztesek mellé – mesél tovább Kovács Marianna.

A 3. Számú Csapi Gr. Széchenyi István Cserkészcsapat és a Csapi Református Gyülekezet akciójához még aznap este csatlakozott a csapi római katolikus plébánia is.

– Amikor elkezdődött a háború, Thurzó Péter atyával beszéltünk arról, hogy hogyan lehetne valamilyen segítség nyújtani az állomáson az embereknek. Abban maradtunk, hogy meggondoljuk és este megbeszéljük. Közben, amikor letettem a telefont, láttam a posztot, hogy a cserkészek már segítségre szólítottak fel mindenkit. Visszahívtam Péter atyát, hogy csatlakozzunk hozzájuk. Így alakult ki ez a hármas – tudtuk meg Filep Andreától, a Csapi Római Katolikus Egyháztanács tagjától, aki azóta szintén minden negyedik nap vállal koordinációs ügyeletet.

– Jézus is megetette az embereket öt kenyérből és két halból. Mi is így indultunk, volt 3 kenyerünk, azóta kiteljesedett a mozgalom, rengetegen mellénk álltak, sok az adományozó – mondja Ágnes, aki bevallja, a családtagoknak és nekik is nehéz lelkileg és fizikailag egyaránt.

Az egészségügyi pontokon gyakran maguk veszik a gyógyszereket, mert a gyermekgyógyszereket nem tartalmazza az elsősegélynyújtó csomag, hányás, hasmenés elleni szerek, nyugtatók nincsenek benne, pedig erre nagy szükség van.

Nagyon sokan megmozdultak a nemes ügy érdekében. Soós Zsolt tiszteletes ide irányítja a kapott felajánlásokat. Balogh Attila ungi református esperes szintén jelezte, hogy hoz Magyarországról, amit kérünk. Katona Viktória korábbi csapi lelkészen keresztül a Magyar Református Szeretetszolgálat is nagy mértékben támogatja ezt a kezdeményezést: több alkalommal küldtek műanyag pohártól kezdve pelenkán, fogkrémen, fogkefén, egészségügyi betéteken, édességen át  cukorbetegeknek való speciális müzlit stb. Támogatást kaptunk Magyarországról Sohajda Levente közreműködésével Göncruszka Református Gyülekezetétől.

Bekapcsolódott az Eszenyi, Tiszaújfalui Református Gyülekezet, kaptak szendvicseket Szernyéről. Az első napokban Beregrákosról eljött Csapra a tiszteletes néhány gyülekezeti taggal, és ők is csatlakoztak: néhány napig a konyhán és az állomáson is kivették a munkából a részüket. Az Inter-Pack pékségéből is kaptak kenyeret, és önköltségi áron tudják ott megvenni. De volt, aki otthonról hozott sajtot, kolbászt.

– A kényszeráttelepülők közül is támogattak minket pénzzel. Volt, aki azt mondta, külföldön már nem lesz szüksége hrivnyára, használjuk fel, hogy holnap is itt legyünk és segítsünk azoknak, akik ilyen helyzetben lesznek, mint most ők. Egy férfinek, aki nagyobb összeget ajánlott fel, mondtuk, hogy itt a váltó, váltsa be, vigye magával, de azt mondta, amire szüksége van, az megvan, ezt pedig szeretné felajánlani. Sokáig abból gazdálkodtunk. Akadt, aki 500 hrivnyát, 1000-et vagy csak 100-at adott, azt mondta, ennyi van, de ezt szeretné felajánlani. Kezdetben történt, hogy fiatal férfiak hozták a határig a családjaikat, ők pedig fordultak vissza, de megkérdezték, mire van szükség. Majd 3 bevásárlókocsinyi vízzel tértek vissza, kipakolták nekünk, hogy használjuk – meséli Marianna.

– Először a Szent Antal-perselyből kezdtünk el vásárolni, de mivel ez nem nagy összeg, kértünk a Kárpátaljai Szent Márton Karitásztól. Nagyon sokat segítenek nekünk, hetente kétszer szállítanak bébiételeket, tisztálkodási szereket, szendvicsalapanyagokat, vizet, de nem tudnak annyit hozni, hogy elég legyen mindenkinek. Rengetegen vannak. Majnek Antal nyugalmazott püspök atya is támogatott anyagilag. A Tiszasalamoni és a Téglási Katolikus Egyházközség is csatlakozott hozzánk. Segítenek az állomáson vagy a konyhán. Kisvárdáról Cap Andrea és csapata juttatta el a Kárpátalja Házban 3 szervezet – Tisza Európai Területi Társulás, Várda Hagyományőrző Kulturális Egyesület, Kárpátalja Ház – által gyűjtött kisbusznyi adományt. A Vöröskereszttől is kaptunk gyümölcsöt, szendvicset, vizet szétosztásra – avat be a további részletekbe Filep Andrea, akinek a lánya, Anita Kijevben tanult, s rengeteg barátja, ismerőse jön családostul. Egy éjszakára megszállnak, a nők és a gyerekek továbbutaznak, a férfiak pedig visszamennek településeikre.

Anita egyik barátnője közel 2 hete érkezett a Kijev megyei bombázás után, itt ragadt, bekapcsolódott a helyi önkéntes mozgalomba.

Rengeteg fiatal is segédkezik, hozzák-viszik, amit kell, a parókia és az állomás között. Ha kell, angolul beszélnek, fordítanak, tájékoztatnak, ők az információs központ is.

A fiatalok koordinátora Balogh Kornél, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézete II. évfolyamos történelem szakos hallgatója.

– Először a húgomat hívták mint aktív cserkészt, én március 1-jén csatlakoztam. Azóta mindennap 11 órakor kezdek – ha épp nincs órám –, általában 19-20 óráig vagyunk, de előfordult, hogy 22-ig is, ha egy nagyobb csoport érkezik. Jó érzés, hogy tudok segíteni nemcsak a távolról érkezőknek, de a saját közösségemnek is azzal, hogy tehermentesítem az ittenieket. Informálom az érkezőket a menetrenddel kapcsolatban, vagy hogy hol lehet a határt átlépni, ha szükséges, angolról fordítok. Kortársaimmal ételt osztunk, elkísérjük az óvodába, iskolába azokat, akik egy éjszakára maradnak, visszük a csomagjukat. Nehéz sorsokról hallunk, lelkileg megterhelő, de egyelőre bírjuk.

A 3. Számú Csapi Gr. Széchenyi István Cserkészcsapat, a Csapi Református Gyülekezet és a Csapi Római Katolikus Plébánia által indított önkéntes mozgalom tagjai negyedik hete nap mint nap kint vannak a csapi vasútállomáson, és azon fáradoznak, hogy mások helyzetét megkönnyítsék. Ki mivel tud, azzal járul hozzá. Van aki kenyeret ken, vagy meleg teát ad, útba igazít, vagy csak szépen szól és megnyugtat másokat. Gyerekek és felnőttek, idősek és fiatalok nap mint nap helytállnak! Ki a vasútállomáson, ki a konyhában vagy a kettő között ingázva erőn felül teljesít, önzetlenül.

– Mindennek ellenére mindig hálásak vagyunk, hogy a saját otthonunkba térhetünk haza, hogy az asztalnak azon oldalán állunk, ahonnan adunk. Hálásak vagyunk a Jóistennek, hogy tudunk adni, és hogy vannak támogatók – zárta gondolatait Kertész Ágnes.

– Azt csináljuk, amit a Jóisten ránk bízott – mondta fáradtan, de bizakodva Kovács Marianna.     

rv