Sajtó: „Káosz” a Kijevi Anna dandárban

2025. január 10., 15:03 , 1243. szám

 „Káosz” kísérte a Franciaországban kiképzett és felszerelt 155. Kijevi Anna önálló gépesített dandár létrehozását és ellátását, ami többek közt dezertálásokhoz vezetett – írta a korrespondent.net január 3-án Jurij Butuszov újságíróra hivatkozva. A témával a Szuszpilne és a Szabadság Rádió (SZR) ukrán nyelvű hírszolgálata is foglalkozott.

A 155. Kijevi Anna önálló gépesített dandár szervezése 2024 tavaszán kezdődött. Az egység 1924 katonája októberben indult kiképzésre Franciaországba.

Butuszov szerint az új katonai egységek létrehozására irányuló nagyszabású projekt keretében megalakított dandár a kezdetektől számos problémával küzdött. Így például a kiképzésre küldött katonák többsége nem rendelkezett elegendő tapasztalattal, néhányan közülük még alapkiképzést sem kaptak.

A franciaországi tartózkodás alatt körülbelül 50 katona dezertált az egységtől, Ukrajnában ennél is többen. Egy, az SZR által idézett katona, aki maga is megjárta a kiképzést, úgy vélte, ha nem őrzik szigorúan a franciaországi tábort, a személyi állomány fele megszökött volna.

Butuszov azt írja, a szárazföldi erők parancsnokságának bizottsága a katonák franciaországi szökéséért Rjumsin dandárparancsnokot hibáztatta. Őt néhány törzstiszttel és a zászlóaljparancsnokokkal együtt felmentették. Az új parancsnokoknak fogalmuk sem volt a dandárban kialakult helyzetről, ami még nagyobb káoszhoz vezetett az irányításban.

Butuszov azt is megjegyzi, hogy a dandárt nem szerelték fel megfelelően. Nem kaptak sem drónokat, sem eszközöket az elektronikai hadviseléshez, a kiosztott aknavetők selejtesek voltak.

Ősz végén a dandárt, amelyet időközben mintegy 4000 frissen mozgósított újonccal töltöttek fel, a front közelébe vezényelték, aminek hatására még többen hagyták el az egységet. Butuszov szerint novemberre a szökevények száma elérte az 1700-at.

Az SZR által megszólaltatott katona, aki maga is dezertált, megerősítette az egységelhagyók számának nagyságrendjét.

„Inkább megyek SZZCS-be (az SZZCS az önkényes egységelhagyás rövidítése – a szerk.), ha elkapnak, a börtön ajtaja előbb-utóbb kinyílik, a koporsó fedele soha” – mutatott rá a férfi.

Az új dandárt a legforróbb frontszakaszon, Pokrovszk térségében vetették be. A nehéz körülmények ellenére a katonák többsége igyekszik lelkiismeretesen eleget tenni kötelességének. Butuszov szerint azonban a parancsnokság hibái és gondatlansága miatt a 155. dandár jelentős veszteségeket szenved. Az újságíró rossz szervezéssel vádolta meg Ukrajna legfelsőbb vezetését, megjegyezve, hogy az ilyen „politikai projektek” katonaéletekbe és jelentős állami forrásokba kerültek.

Az Állami Nyomozó Iroda (DBR) arról tájékoztatta a Szuszpilnét, hogy nyomozást indítottak a média értesülései nyomán.

„A DBR valóban vizsgálja a tömegtájékoztatási eszközökben bemutatott tényeket az Ukrajna Büntető törvénykönyvének 426-1-es cikkelye (hatalommal való visszaélés vagy szolgálati hatáskör túllépése katona által) és 408. cikkelye (dezertálás) alapján indított büntetőeljárás keretében. A vizsgálat folyamatban van, korai lenne még előzetes eredményekről beszélni” – írták.

(zzz/korrespondent.net/radiosvoboda.org/suspilne.media)