Bábszínházi élmény Salánkon és Forgolányban
Lezárult a Csodaszarvas Bábszínház vándorturnéja
Szeptember 4-én lezárult a Csodaszarvas Bábszínház nyári vándorturnéja. A társulat összesen húsz kárpátaljai magyar óvodába vitte el A holló és az egér lakodalma című interaktív bábelőadását. A turné július 11-én Nagydobronyban és Tiszaágteleken kezdődött, majd a hónap során Csepe, Nevetlenfalu, Munkács, Csongor és Barkaszó következett. Augusztusban a bábszínház eljutott Viskre és Gyertyánligetre, Sárosorosziba és Beregújfaluba, Kaszonyba és Bótrágyra, valamint Husztra és Técsőre. Az utolsó állomások szeptember elején Homok és Eszeny voltak, majd Salánkon és Forgolányban ért véget a programsorozat.
A turné utolsó állomásain is nagy izgalommal várták a kicsik a vendégművészeket. A színpadon megelevenedő állatmesét nemcsak nézték, hanem aktívan részt is vettek benne: állathangokat utánoztak, gyermekdalokat énekeltek és válaszoltak a bábosok kérdéseire.
„Elérkeztünk az utolsó előadásunkhoz, ami azt jelenti, hogy a 20. előadást fogjuk ma eljátszani itt, Salánkon és Forgolányban. Nagy sikert aratott szerintünk, mert nagyon nagy örömmel fogadtak bennünket minden óvodában mind a pedagógusok, mind a gyerekek” – fogalmazott Mester Viola a Csodaszarvas Bábszínház vezetője. Hozzátette: „Ami tanulságot levontunk, hogy igenis szükség van a bábelőadásokra az óvodákban, mert a gyerekek ki vannak éhezve ezekre.”
A társulat vezetője arról is beszélt, hogy a program interaktív jellege hatalmas siker volt: „Gyerekdalokat énekeltek közösen velünk, amit nagyon élveztek a gyerekek. Nem is kellett őket erre kérni, maguktól kapcsolódtak be. A végén kérdéseket tettünk fel nekik a mesével kapcsolatban, és szinte egyedül is el tudták mondani a történetet.”
A kezdeményezés a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szervezésében a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg. A cél az volt, hogy olyan óvodákba is eljusson a bábszínház, ahol a gyerekek korábban talán még sosem találkoztak hasonló élménnyel.
„Itt vagyunk Salánkon, és mellettünk ez a gyerekzsivaj is azt jelenti, hogy az óvodában bábelőadás lesz. Ezt mind azért így szerveztük meg, hogy olyan helyekre is elérjen a bábszínház, ahonnan máskülönben nehéz volna beutazni, vagy eddig nem is láttak hasonlót” – mondta Kudron Zoltán, a KMKSZ ugocsai középszintű szervezetének elnöke.
Szavai szerint a háborús mindennapokban különösen nagy szükség van az ilyen alkalmakra: „Sajnos már három és fél éve tart a háború itt, Ukrajnában, és vannak olyan gyerekek, akik már ebben az időszakban születtek. Nekik szinte természetessé vált a bizonytalanság. Nekünk, felnőtteknek az volna a feladatunk, hogy minél hamarabb béke legyen, és a gyerekeknek valódi gyerekkoruk legyen. Addig is próbáljuk elhozni számukra az örömöt és a mesét.”
A salánki óvoda igazgatónője, Gál Zsuzsanna kiemelte, milyen ritka és értékes élményt jelent számukra a magyar nyelvű bábszínház:
„Nagyon örülünk, amikor óvodánkban magyar bábelőadás jelentkezik, mivel a gyerekek inkább ukrán nyelvű műsorokhoz szoktak. Amikor bábszínház jön hozzánk, az mindig óriási élmény számukra, mert interaktívan, zenei aláfestéssel és szakképzett bábosokkal sokkal nagyobb élményt kapnak, mint amit mi, óvodapedagógusok biztosítani tudunk.”
A forgolányi bölcsőde-óvoda vezetője, Biki Irén is hasonlóan fogalmazott:
„Nagyon fontos számunkra, hogy a gyerekek magyar nyelven, anyanyelvükön nézhetnek bábelőadásokat. Ritkán van részünk ilyen előadásban, ezért különösen értékes, hogy vendégművészek jöttek el hozzánk.”
A bábjáték után az óvodások kérdések segítségével adhattak számot arról, mit jegyeztek meg a történetből. A jó feleleteket vidám matricákkal jutalmazták.
A Csodaszarvas Bábszínház társulata a jövőben is szeretné folytatni a munkát. „A 2026-os évben, ha a KMKSZ tervezi a program folytatását, mi is állunk elébe, és szeretnénk továbbvinni. Ahol még nem voltunk, oda elvinnénk A holló és az egér lakodalmát, de új mesét is feldolgoznánk” – fogalmazott Mester Viola.
A társulat tagjai és a szervezők egyaránt hangsúlyozták: az óvodások körében hatalmas az igény a hasonló kulturális élményekre. A gyerekek önfeledt kacagása, aktív részvétele és a pedagógusok hálás visszajelzései is azt bizonyítják, hogy a bábelőadásoknak egyszerre szórakoztató és nevelő szerepük is van.
Kun Viktória



